Tizennégy ember meghalt a mekkai zarándoklaton
Tizennégy jordániai állampolgár meghalt, tizenheten pedig eltűntek a mekkai zarándoklaton, közölte vasárnap az ammáni külügyminisztérium. Az áldozatok közül legalább hatan kaphattak hőgutát.
A szaúd-arábiai Mekkában pénteken kezdődött a muszlim hívők éves nagy zarándoklata, a háddzs. A szaúdi statisztikai hivatal szerint az idén több mint 1,8 millióan zarándokolnak el az iszlám vallásúak szent városába, ahol hétfőre 47 Celsius-fokos hőség várható. A háddzs két napja kezdődött, szerdáig tart.
Az elmúlt harminc évben több százan vesztették életüket a zarándoklatok alatt, a legsúlyosabb tragédia 2015-ben történt, amikor legkevesebb 2070 embert halálra tiportak a tömegben. A szaúdi egészségügyi minisztérium csütörtökön figyelmeztetést adott ki a hőhullám miatt, azt tanácsolva a hívőknek, hogy igyanak sok vizet és a nap legmelegebb óráiban maradjanak fedett területen. Tavaly több mint tízezer hőséggel kapcsolatos rosszullétet regisztráltak a háddzs során, ennek 10 százaléka hőguta volt.
A nagy zarándoklat több napon át tart Mekkában és környékén, és az iszlám öt pillérének egyike. Néhányan évekig várnak arra, hogy eljuthassanak, az engedélyeket ugyanis minden évben a szaúdi királyság osztja ki országonkénti kvóták alapján.
A szaúdi uralkodóház a héten bejelentette, hogy a gázai áldozatok családjai közül ezer palesztinnak fizeti a zarándoklatát. A bejelentéssel egy időben Tavfík ar-Rabiah zarándoklatért felelős szaúdi miniszter arra figyelmeztetett, hogy nem tűrnek meg semmilyen politikai tüntetést, mivel a zarándoklatnak szigorúan az imáról kell szólnia.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!