Robert Fico már kommunikál

107

Tovább javul Robert Fico, már stabil állapotban van, kommunikál és a gyulladások is fokozatosan csökkennek a szervezetében, írja közleményben a szlovák miniszterelnököt kezelő kórház.

Ficót múlt szerdán lőtték meg, a gyomrán is megsérült. A szlovák belügyminiszter hétvégén már arról beszélt, hogy a nyomozók vizsgálják, a merénylő egyedül cselekedett-e.

A merénylet után a Telex elment a lövés helyszínére, ahol szemtanúk arról számoltak be, hogy 4-5 lövést hallottak, aztán csak a sikításokat. Azt mondták, az emberek sokkot kaptak az eset után, szerintük „ilyen soha nem volt még Szlovákiában”. Jártunk Pozsonyban is, ahol több rendőrt látni most az utcákon, de az, hogy a szlovák miniszterelnök ellen merényletet követtek el, inkább abból érződik, hogy mindenki erről beszél.

A magyar kormány közben baloldalivá faragta Robert Fico merénylőjét, amit a kormánymédia egy álhírként terjedő fotóval próbál alátámasztani. Pedig a 71 éves Juraj Cintula neonáci aktivista volt.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!