Az ENSZ szerint több mint 35 ezren haltak meg a Gázában, de felülvizsgálták a női és gyerek áldozatok számát

2024. május 14. – 16:51

Másolás

Vágólapra másolva

Eddig több mint 35 ezer ember halt meg a Gázai övezetben az Izrael és a Hamász között hét hónapja tartó háborúban – közölte hétfőn az ENSZ, miután Izrael megkérdőjelezte az áldozatokról szóló adatok hitelességét, írta a Reuters.

Legfrissebb jelentésében az ENSZ váratlanul és magyarázat nélkül felülvizsgálta és nagyjából a felére csökkentette a háború következtében meghalt gázai nők és gyermekek számát, miközben összességében az életüket vesztők számán nem változtatott. Az ENSZ forrásként elsősorban a Hamász terrorszervezet által irányított gázai egészségügyi minisztérium számaira támaszkodik, mivel más, „független és ellenőrzött adatok” nem állnak rendelkezésre a Gázai övezetben.

Izrael a múlt héten megkérdőjelezte, hogy miért csökkent hirtelen a felére a nők és a gyermekek halálozási száma az ENSZ jelentésében. Oren Marmorstein, az izraeli külügyminisztérium szóvivője a számok manipulálásával vádolta a Hamászt. Közösségi oldalán azt írta: „Izrael többször kijelentette, hogy a Gázából érkező számokat, amelyeket az ENSZ-ügynökségek is visszhangoznak, a Hamász terrorszervezet manipulálta. Ezek nem pontosak, és nem tükrözik a valóságot.” Marmorstein szerint újra bebizonyosodott, hogy „a Hamász propagandájának ellenőrzés nélkül való ismételgetése módszertanilag hibás és szakszerűtlen”.

Farhan Haq ENSZ-szóvivő erre reagálva azt nyilatkozta, hogy a gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint 24 686 áldozatot azonosítottak teljes körűen, közülük 7797 gyermek, 4959 nő, 1924 idős ember és 10 006 férfi. „Rajtuk kívül még több mint 10 ezer holttestet kell azonosítani, ezek részleteit majd a teljes azonosítási folyamat befejezése után állapítjuk meg. A gázai egészségügyi minisztérium azt mondja, hogy az áldozatok teljes körű azonosítása folyamatban van” – mondta Haq újságíróknak New Yorkban.

Haq azt is elmondta, hogy az ENSZ gázai csoportjai nem tudták függetlenül ellenőrizni a gázai egészségügyi minisztérium adatait, tekintettel a folyamatban lévő háborúra és a halálos áldozatok nagy számára. Hozzátette, hogy a gyakori gázai konfliktusok miatt néhány évente egyeztetniük kell az ottani egészségügyi minisztériummal az áldozatok számáról, és a múltban az általuk közölt adatok általában pontosnak bizonyultak.

Margaret Harris, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője is azt nyilatkozta, régóta együttműködnek már a gázai egészségügyi minisztériummal, és tanúsíthatják, hogy jó kapacitással rendelkeznek az adatgyűjtés és elemzés terén, és a korábbi jelentéseik is hitelesnek bizonyultak. „Az áldozatok valós száma még magasabb is lehet” – mondta Harris.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!