Mesterséges intelligenciával védekeznének a medvetámadások ellen Japánban

Egy mesterséges intelligencia (MI) által vezérelt applikációval védekeznének Japánban a megszaporodott medvetámadások ellen, írja a Guardian. Az országban idén rekordmennyiségű medvetámadást regisztráltak.

Az új fejlesztést Tojama prefektúrában tesztelik először, és a szoftver biztonsági és térfigyelő kamerákat monitorozva lesz majd képes azonnal értesítést küldeni a hatóságoknak, vadőröknek és állatbefogóknak, ha medvét érzékelnek lakott területen. Az MI-t ezenkívül arra is használják, hogy megvizsgálják a medvék mozgásának irányát, így jobban megérthessék a kutatók, hogy miért mentek annyira közel az emberekhez.

Csak most márciusig összesen 219-en sérültek meg medvetámadásokban, ebből hatan belehaltak sérüléseikbe. Ez a legmagasabb szám azóta, hogy nyilvántartják az ehhez hasonló eseteket.

Szakértők szerint a japán medvék egyre nehezebben találnak táplálékot, például bükkdiót és makkot a természetes élőhelyeiken. A jelenséghez az is közrejátszik, hogy szép lassan elnéptelenednek a kis japán vidéki települések, és a kevés ember miatt a medvék is bátrabbak lettek. Egy két nappal ezelőtti felvételen jól látni, hogy egy medvekölyök azonnal rátámad egy erdei úton közlekedő autóra, amelynek gond nélkül megrepeszti a szélvédőjét.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!