Trumpisták ármánykodnak a trumpista házelnök ellen, akit most a demokraták menthetnek meg

2024. április 30. – 21:37

Trumpisták ármánykodnak a trumpista házelnök ellen, akit most a demokraták menthetnek meg
Mike Johnson – Fotó: Andrew Harnik / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyot kockáztatott az amerikai képviselőházat vezető republikánus Mike Johnson, amikor bevállalta, hogy segít átnyomni az Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak is szánt több tízmilliárd dolláros segélycsomagot. Azt ugyanis több szélsőségesen trumpista republikánus képviselő ellenezte olyannyira, hogy egyikük-másikuk a saját házelnökük megbuktatását is kilátásba helyezte.

El is érkeztünk ezzel a jelenbe, ugyanis a segélycsomag átment a képviselőházon, a szenátuson, és az elnök is aláírta már, miközben a georgiai képviselő Marjorie Taylor Greene Mike Johnson megbuktatásán fáradozik. Greene közölte az X-en (a volt Twitteren), hogy szavazást akar a házelnök személyéről. Tette ezt nem sokkal azután, hogy a Hill szerint több demokrata képviselő közölte, voksukkal támogatnák ebben az esetben Johnsont, hiába az ellenfél párt egyik prominense.

Greene egyébként már az elmúlt hónapban benyújtotta az indítványt, de nem akarta még szavazásra bocsáttatni. Greene azonban most közölte, ha a demokraták és néhány republikánus Johnsont akarja házelnöknek, akkor szavazzanak róla. A szavazás legalább rögzíti, ki mire szavaz, és Greene szerint „lehetővé teszi minden amerikainak, hogy lássa az igazságot, és átláthatóságot biztosítson a szavazatainknak”. Hozzátette ironikusan a demokraták és republikánusok összeborulására utalva:

„Az amerikaiak megérdemlik, hogy lássák az Egypártot teljes képernyőn. Mindjárt adok nekik egy coming out partit!”

Marjorie Taylor Greene (középen) – Fotó: Anna Moneymaker / 2024 Getty Images
Marjorie Taylor Greene (középen) – Fotó: Anna Moneymaker / 2024 Getty Images

Azzal, ha demokraták is segítenek az ukrán csomaggal korábban nekik segítő Johnsonon, Greene nem fogja tudni megbuktatni a házelnököt. Elmondása alapján inkább politikai tőkét akar kovácsolni ebből, összemosva pártja mérsékeltjeit a demokratákkal. Ráadásul csak két másik republikánus képviselő jelezte, hogy támogatná Greene indítványát, a többi keményvonalas szerint nincs itt az idő erre.

Sok szava van a Republikánus Pártban a lassan elnökjelöltté váló Donald Trumpnak is, aki korábban többször kiállt Johnson mellett. Sokan ugyan azt hitték, Greene csak blöfföl a fenyegetésével, volt olyan vélemény is, ami szerint az ilyen naiv emberek vagy be vannak tépve, vagy be vannak rúgva, vagy megőrültek. Johnson mindenesetre tagadja Greene vádjait, hogy a demokraták embere lenne, ő csak a munkáját akarja végezni egy működő törvényhozásban.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!