Elszabadult öt ló London belvárosában, a hadsereg segítségével fogták be őket

2337

Szerda délelőtt elárasztották a közösségi médiát a London belvárosában rohangáló két lóról készült fotók és videók. A rendőrség később közölte, elfogták őket – írja a Guardian. Mint kiderült, összesen öt ló szabadult el a hadsereg reggeli gyakorlatáról, délután egyre az összeset sikerült megfékezni.

A felvételek alapján az egyik ló vérzett is, a BBC azt írja, a ló egy parkoló turistabusz szélvédőjének ütközött neki, ekkor sérült meg.

A lovak Household Cavalryhoz tartoznak, amely a brit hadsereg egyik legmagasabb rangú ezrede. A hivatalos jelentések szerint összesen öt ló a reggeli gyakorlat alatt dobta le a lovasát, feltehetően azért, mert megzavarta őket egy közeli építkezés zaja.

A hadsereg délben közölte, hogy az összes lovat sikerült elfogni, állatorvoshoz szállítják őket, és a lovasok is orvosi ellátást kapnak. A hadsereg közlése szerint a lovak közül csak kettő sérült meg.

A lovak nagyjából fél kilenc körül szabadulhattak el, és elég nagy távolságot megtettek a forgalmas belvárosban, mire sikerült őket megfékezni.

A londoni mentőszolgálatok közlése szerint legalább négy ember megsérült az incidensben.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!