Iohannis: Sürgősen növelni kell Ukrajna európai katonai támogatását

Sürgősen növelni kell Ukrajna összehangolt európai katonai támogatását, jelentette ki Klaus Iohannis szerda este Brüsszelben az Európai Tanács ülése előtti sajtótájékoztatóján. Az államfő az ukrán polgári és energetikai célpontok elleni orosz légicsapásokkal indokolta a kijelentését, írta az Agerpres.

Iohannis közölte, hogy az EU-csúcson napirenden lesz a közel-keleti helyzet is, és az ülésen kérni fogja Irán Izrael elleni támadásának elítélését. „Románia teljes mértékben szolidáris Izraellel, és megerősítem elkötelezettségünket Izrael biztonsága és szuverenitása mellett” – fogalmazott Iohannis.

Tájékoztatása szerint az EU-csúcson az európai versenyképesség növelésével kapcsolatos kérdésekkel is foglalkozni fognak a tagállami vezetők. Megjegyezte, hogy a jelenlegi helyzet „mélyreható gondolkodásra készteti a döntéshozókat az Európai Unió globális szintű gazdasági jelentőségéről”. Hozzátette, hogy az ülésen az európai vezetők formálisan is elindítják majd egy új európai versenyképességi paktum kidolgozásának folyamatát.

Iohannis hangsúlyozta, hogy az európai mezőgazdasági ágazat „kulcsfontosságú” a versenyképességi célok szempontjából.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!