2010 óta tavaly vándoroltak el a legtöbben Magyarországról

Az elmúlt 14 évben 2023-ban vándoroltak ki a legtöbben Magyarországról, írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adataira hivatkozva a Telex.

2023-ban 33 700-an hagyták el az országot. 2010-ben 7318-an költöztek külföldre, az eddigi csúcs pedig 2015 volt, akkor 32 852-en. 2010 óta összesen egyébként 324 179 magyar vándorolt ki Magyarországról, írták.

A fontosabb kivándorlási célországok Ausztria, Németország és Nagy-Britannia. Ezek közül Ausztria egyre népszerűbb, egyre többen vándorolnak ki a szomszédos országba. Míg 2010-ben 1077-en mentek ki oda, 2023-ban már 15 600-an. Németország iránt 2015-ben volt a legnagyobb érdeklődés (11 248), tavalyra ez 8 150-re csökkent.

Nagy-Britannia népszerűsége szintén 2015-től csökkent, ez pedig összefüggésben lehet az ország kiválásával az Európai Unióból. Tavaly mindössze 900-an választották célországnak.

2019-2021 között, a brexit és a Covid időszakában többen vándoroltak vissza Magyarországra, mint kifelé.

A Telx szerint az Európai Unión belüli migrációt nehéz pontosan mérni, aki hivatalosan nem jelenti be külföldre költözését a magyar hatóságoknak, az nem szerepel a KSH statisztikájában. A Magyarországra költözők számát pedig a határon túli magyarok kettős állampolgársága befolyásolhatja.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!