Sok pénzt hoz a fegyvergyáraknak az ukrajnai háború, de az amerikai hadiipari fejlesztéseknek nem tesz jót
2024. március 25. – 14:02
Az Ukrajna elleni orosz agresszió példátlan keresletet teremtett a nyugati fegyverpiacon. Az ukrán védelem brutális hadianyagigénye önmagában euró-tízmilliárdos megrendeléseket szül, és az orosz fenyegetés kiújulása miatt számos európai ország is rohamléptékű hadseregfejlesztési programba kezdett az elmúlt két évben. Ez hirtelen és jelentősen növelte a nagy fegyvergyárak megrendeléseit.
Bár a nagyobb nyugat-európai országokban voltak és vannak megingások a fegyverkezés finanszírozását illetően, a hadiiparral szembeni kereslet a következő években tartós maradhat, miután Donald Trump népszerűségi mutatói alapján az amerikai védelmi garanciák szilárdsága és az észak-atlanti szövetség jövője is megkérdőjeleződhet.
Ugyanakkor a hirtelen jött kereslet hiába javítja a mennyiségi vetületeket, kissé paradox módon a nagyobb technológiai előrelépéseknek árthat. Miközben a lőszerek és a gyakran hidegháborús technológiákra épülő egyes rendszereik értékesítésével jól keresnek,
az Egyesült Államok nagy védelmi beszállítói egyre gyakrabban mondanak nemet az új fegyverrendszerek drága, időigényes, kockázatos és gyakran alacsony haszonnal – vagy újabban olykor veszteséggel – járó fejlesztésére.
A jelenség pedig az európai fegyvergyártók esetében is felsejlik, amelyek a rájuk zúduló pénz ellenére nem állnak jól az innovációval.
Lassan csordogálnak a megrendelések
Bár a globális összeesküvéselmélet-ipar hazánkban is népszerű elképzelései szerint az Egyesült Államok kül- és biztonságpolitikáját a hadiipar irányítja, és Washington lépései elsősorban néhány nagy fegyvergyártó bevételének pumpálását szolgálják, az ukrajnai háború jól jelzi, hogy a világ ennél valamivel összetettebb módon működik.
A háború első két éve nem hozott nagyobb fellendülést az amerikai fegyveriparnak, sőt: 2022-ben a legtöbb amerikai és globális védelmi beszállító bevételei csökkentek. A 2023-as év javulást hozott ugyan, de hadiipari boomról nincs szó: a nagy amerikai védelmi beszállítók részvényárfolyamai nem ugrottak meg, sőt az L3Harris és az egyebek mellett az Ukrajnában nagy tételben használt Stinger légvédelmi rakétákat és Javelin páncéltörő rakétákat gyártó RTX (korábban Raytheon) részvényárfolyama ma alacsonyabb, mint 2022. február elsején, az orosz agresszió előtt volt.
A jelenség egyik oka, hogy – a feldolgozóipar többi szegmenséhez hasonlóan – a védelmi ipar ellátási láncait és foglalkoztatási helyzetét az elmúlt évek jelentősen megtépázták, emiatt munkaerőhiánnyal, drágább és nehezebb beszerzéssel néznek szembe a hadiipari cégek. Az amerikai védelmi beszállítók jelentős megrendelésállománnyal bírnak ugyan, de a termelést ha akarnák se tudnák gyorsan felpörgetni.
Egy másik ok, hogy az ukrajnai háborúban használt fegyvereket eddig nagyrészt a meglévő amerikai készletekből szállították, és a készletek pótlása lassan halad bürokratikus, politikai és technikai akadályok miatt.
Noha a teljes amerikai fegyverexport tavaly 16 százalékkal, 238 milliárd dollárra nőtt, ebből a nagy amerikai védelmi beszállítók közvetlen külföldi eladásai 157,5 milliárdot tettek ki, ami nem volt nagyobb elmozdulás a 2022-es, 153,6 milliárdos értékről. A növekedés nagyrészt nem ebből, hanem a kormányzat égisze alatt lebonyolított ügyletekből fakad, amelyek értéke 50 százalékkal, 80,9 milliárd dollárra nőtt. Utóbbiak közé tartozik például Ukrajna felfegyverzése, amely esetben döntően az amerikai védelmi minisztérium készletének átadásáról van szó.
Az export felpörgetését nehezítette, hogy az ukrajnai és európai kereslet nagyrészt olyan eszközöket érintett, amelyek gyártását már régen letekerték: a Raytheon például az előző 18 évben nem szállított Stingert az amerikai hadseregnek, hiszen volt elég. A gyártáshoz szükséges ellátási lánc felélesztése nem ment egyszerűen, miután a legtöbb beszállító azóta más termékre állt át, vagy rég csődbe ment.
Eggyel további fontos ok a belpiac alakulása. Az amerikai kormány finanszírozásával kapcsolatos kongresszusi huzavonák piaci bizonytalanságot szültek, a hazai védelmi költségvetés növekedési ütemének lassulása pedig szűkítette a pénzcsinálás lehetőségeit. Az Egyesült Államok még mindig a globális védelmi kiadások 40 százalékáért felel, a 2024-es védelmi költségvetés 841 milliárd dollár.
Bár ezen összeg jelentős része az állomány fizetésére és ellátására megy, az Ukrajnának két év alatt nyújtott 42 milliárd dolláros amerikai katonai segély így is csepp a tengerben a hazai piachoz képest: a Northrop Grumman bevételeinek 86, a Lockheed Martin bevételeinek háromnegyede az amerikai kormánytól származott 2023-ban.
A belső kereslet ugyanakkor a „terrorellenes” háborúzás letekerése óta lanyhul. Az afganisztáni háború huszonkét éve a Brown Egyetem (a kormányzat által túlzónak tartott) értékelése szerint 2313 milliárd dollárba, az iraki háború és a szíriai konfliktus összesen 2900 milliárd dollárba került. Ezek nem egzakt összegek, és nagyságrendileg harmaduk eleve nem közvetlen harctéri költség, hanem a veteránok ellátásához, valamint a háborús finanszírozás kamatterheihez kötődik. Ugyanakkor a nagyságrendek jelzik, hogy nem Ukrajnán fog meggazdagodni az amerikai hadiipar.
Szigorúbb Pentagon
Fontos hazai politikai faktor volt a Pentagon beszerzési modelljének változása is. A fejlesztési fázisban a védelmi minisztérium garantálja a beszállítók hasznát és a fejlesztési költségek elszaladása esetén (amely a legtöbb esetben jellemző) kipótolja a projekt költségvetését. Ugyanakkor a fejlesztés lezárultával, a beszerzések esetében már a fix árazás dominál: a felek kialkudnak egy darabonkénti árat, a védelmi beszállítók pedig maguk kénytelenek kigazdálkodni, hogy nyereséggel kijöjjenek a gyártásból.
Ezt a modellt részben a korábbi programok költségeinek súlyos elszaladása motiválta, az F–22-es vadászbombázó, a Zumwalt osztályú futurisztikus „lopakodó” romboló, valamint több más, technológiailag forradalminak szánt rendszer fejlesztése és gyártása is jóval drágább és hosszabb lett a tervezettnél. Az ilyen, hosszas fejlesztések során olykor az is kiderül, hogy a tervezettnél jóval kevesebb kell a megálmodott eszközből, és arra is van példa, hogy a geopolitikai helyzet változásával a szép, drága gyilkológépek taktikai értéke megkérdőjeleződik, mire legördülnek a gyártósorról. Az például máig vita tárgya, hogy a Zumwalt osztály hajói pontosan mire kellenek, illetve jók-e bármire: a hajók megrendelésében annak idején nagyobb szerepet játszottak a kongresszusi politikai manőverek, mint a harcászati igények.
A problémák miatt a Pentagon a projektek felügyeletét is igyekezett szorosabbra fogni, amelynek már vannak pozitív jelei a beszerzések hatékonyságára nézve.
Ami azonban az amerikai kormánynak jó, a védelmi beszállítóknak nem feltétlenül az.
A Northrop Grumman csodával határos módon képes volt ugyan a program eredeti költségvetéséből, nagyobb csúszás nélkül kihozni a B–2-es lopakodó bombázó utódjának, a B–21 Raidernek a fejlesztését, de a gyártáson a jelen állás szerint 1,2 milliárd dollárt (kb. 435 milliárd forint) bukik a cég. A prózai ok, hogy a megrendelésről szóló – az első öt repülőre vonatkozóan darabonként 700 millió dolláros árat meghatározó – szerződés 2015-ös megkötése óta a nyersanyagok és a munkaerő ára a vártnál gyorsabban nőtt.
A Pentagon fixáras szerződései a Boeinget is eltántorították: a vállalat – amely a polgárirepülőgép-piacon sem áll valami jól – védelmi ága az utóbbi években tízmilliárd dollárt bukott többek között a KC–46 légi utántöltő repülőgép, a Starliner kísérleti űrkapszula, az új Air Force One-gépek, valamint kiképző repülők és a haditengerészetnek szánt drónok fejlesztésén és gyártásán.
Az ellátási láncok állapota mellett tehát a hazai kilátások és a kaotikus költségvetési politika a másik oka, hogy az amerikai hadiipari termelés nem ugrott meg: miután a cégek nem tudják, meddig tart ki a jelenlegi magas megrendelési volumen, nem akarnak jelentősebb beruházásokba belevágni. A befektetők pedig ugyanezen bizonytalanság miatt nem szeretik az amerikai fegyvergyártók papírjait: a hat nagy konglomerátum (a grafikonon szereplő négyes mellett a Boeing és a General Dynamics) mindegyike elmaradt az amerikai tőzsde átlagos teljesítményétől, sőt a General Dynamics volt az egyetlen, amely a globális védelmi szektor átlagánál magasabb árfolyamnyereséget tudott hozni.
Azért nem kell sajnálni őket
Mindezzel együtt a 2023-as évre már elkezdett megjelenni az ukrajnai háború, illetve az ahhoz köthető európai fegyverkezés a megrendelésekben, és a 2024-es kilátások is javulnak az amerikai hadiipar számára: a legnagyobb új üzletekért tavaly már Lengyelország és Németország felelt; 2019 és 2023 között az európai beszerzések 55 százaléka amerikai beszállítót gazdagított.
A probléma a Pentagon számára, hogy az európai kereslet hirtelen emelkedése egyúttal a fegyvergyártók rövid távú prioritásait is átformálta. A fixáras szerződések miatt nagyobb kockázattal járó, fontos amerikai fejlesztések helyett inkább a meglévő termékpaletta értékesítése vált jellemzővé, miután a régi modellek gyártásának felpörgetése olcsóbb, és így nagyobb és gyorsabb hasznot ígér.
„Bármikor hajlandó vagyok feláldozni a bevételt a nyereségért és a cash-flow-ért”, fogalmazott a hat nagy amerikai védelmi konglomerátum egyike, az L3Harris vezérigazgatója, arra utalva, hogy
a régi fegyverek eladása alacsonyabb értékük miatt kevesebb pénzt mozgat meg ugyan, de miután kisebb befektetést és nulla kutatás-fejlesztést igényel, nagyobb haszonnal és gyorsabb pénzhez jutással kecsegtet.
Emiatt az L3Harris tavaly két nagy amerikai fejlesztésre is nemet mondott, a Boeing többet nem akar fix áras szerződéseket kötni, a Northrop Grumman vezetését pedig nem érdeklik az új lopakodófejlesztési programok a Wall Street Journal piaci forrásai szerint.
Ez ellentétes az amerikai védelmi politika új prioritásaival. Washingtonban a fő csapásirány manapság a Kínával szembeni fegyverkezési és technológiai verseny fenntartása és a hadseregét gyorsan – bár nem problémamentesen – fejlesztő Peking elrettentése. Ehhez a kormányzati elképzelések szerint a védelmi technológia fejlesztésén és új fegyverrendszereken keresztül vezet az út – az ukrajnai háború és az európai fegyverpiac fellendülése ugyanakkor rövid távon akadályozza ezt.
Európában van pénz, de nincs egység
A nagy fegyvergyártók részvényárfolyamát mutató grafikonról ugyanakkor az is kiderül, hogy az ukrajnai háború által kiváltott hadiipari kereslet eddig relatíve nagyobb pluszbevételt hozott a jóval kisebb európai cégeknek, mindenekelőtt a magyar kormány stratégiai partnerének, a német Rheinmetallnak, valamint az egyebek mellett a Gripeneket gyártó svéd Saabnak.
Hogy ez meddig tart ki, az persze kérdéses. Egyrészt a német ipar minden baja ellenére a védelmi szektor alacsonyabb hozzáadott értékű területeit kiszolgáló ellátási láncok valamivel erősebbek Európában, mint Amerikában:
a Rheinmetall egyes piaci becslések szerint egymaga több tüzérségi lőszert képes legyártani idén, mint a teljes amerikai hadiipar.
Az európai hadiipart segítheti az is, hogy Donald Trump esetleges újraválasztása esetén a korábbinál is égetőbb lesz a hazai védelmi ipari kapacitások fejlesztése. A nagy tagállamok – mindenekelőtt Franciaország – már eddig is a protekcionizmus mellett kardoskodtak, és az Európai Bizottság is egy új stratégiával és pénzmaggal igyekszik támogatni a hazai termelést.
Másrészt a védelmi költekezés Európában nagyobb politikai, társadalmi és gazdasági korlátokkal néz szembe, mint a fiatalabb, dinamikusabb, komolyabb világpolitikai szerepre vágyó, továbbá jóval kisebb szociális ellátórendszert finanszírozó Egyesült Államokban. Ehhez hozzájön a valamivel szigorúbb szabályozói és közbeszerzési környezet, a felaprózódott, egy nagy központi megrendelő (Pentagon) helyett sok kis országra bontott európai beszerzési piac, és az amerikaihoz hasonló munkaerőpiaci és ellátási problémák.
Emiatt egyelőre az európai hadiipar is óvatos: a hosszú távú tervek hiányában, magas bizonytalanság mellett mérsékelt új beruházásokat indítottak csupán, és a Rheinmetall és társai is a régi modellek termelését pörgetik a nagy új fejlesztések helyett. Utóbbiakat az európai politika sem segíti: bár megannyi terv született egy közös védelmi piac létrehozataláról, a gyakorlatban az európai politikusok hazai cégeiket próbálják nyomni, és a vállalati szereplők is jobban bíznak a politikai lobbizásban, mint a piaci versenyben.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!