Katar azzal vádolja Izraelt, hogy szándékosan éhezteti a palesztinokat

Majed Al Ansari katari külügyminisztériumi szóvivő heti sajtótájékoztatóján azzal vádolta meg Izraelt, hogy elősegíti „a palesztin nép szándékos éheztetését”.

Al Ansari felszólította a nemzetközi közösséget, hogy gyakoroljon nagyobb nyomást Izraelre, és „fájdalmasnak” nevezte, hogy a segélyek eljuttatása még mindig nem megoldott.

A sajtótájékoztató után a szóvivő nyilatkozatot is kiadott, ebben azt írta: „A palesztin nép szándékos éheztetése nem tűrhető, és a nemzetközi közösségnek ki kell állnia ellene”.

A tűzszüneti tárgyalások koordinálásában is résztvevő Katar régóta hangoztatja, hogy a segélyeknek szabadon, korlátozások nélkül kellene bejutni a Gázai övezetbe. Al Ansari elmondta, hogy 80 repülőgépnyi segélyt szállítottak a Katar által a segélyek célba juttatására létrehozott légihídon keresztül, de „a segélyek bejuttatása nagy és folyamatos kihívást jelent”. „Eddig nem láttunk valódi nyomást a nemzetközi közösség részéről a segélyek teljes és feltétel nélküli bejuttatásának engedélyezése érdekében” – tette hozzá.

(Guardian)

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!