Kiterjedt Hamász-alagútrendszerre bukkant az IDF Hán Júniszban
Az IDF feltárt egy jelentős Hamász-alagutat a dél-gázai Hán Júniszban, amelyet korábban a terrorcsoport magas rangú tagjai használtak, majd túszrejtő létesítménynek alakítottak át.
Az alagútrendszer mintegy egy kilométer hosszú, és a város központjában, a civilek által lakott negyedek alatt húzódik. Az IDF szerint korábban a Hamász magas rangú tisztviselői tartózkodhattak az alagútban, a háború alatt pedig túszokat tartottak itt fogva. A földalatti bunkeren fürdőszoba is volt, a túszok szobája mellett pedig egy pihenőszoba, amit az őket őrző terroristák használhattak.
Az alagútban különböző időpontokban összesen 12 túszt tartottak fogva, akik közül hárman már visszatértek Izraelbe – közölte az IDF.
A „földalatti labirintus” egy része, egy másik alagúthoz is kapcsolódik, ahol szintén túszokat tartottak fogva, és amelyet az IDF néhány hete fedezett fel.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!