Több mint száz halálos áldozatot követeltek a tomboló erdőtüzek Chilében
Száz fölé emelkedett a Chile középső részén, városok és falvak közelében tomboló erdőtüzek halálos áldozatainak száma – közölte a dél-amerikai ország kormányzata.
A hatóságok figyelmeztetnek, hogy az áldozatok száma emelkedni fog. „Ez a legsúlyosabb tragédia, amit országunk kénytelen megélni a 2010-es földrengés óta” – jelentette ki Gabriel Boric államfő a csendes-óceáni partvidéken található, katasztrófa sújtotta Valparaíso régióban tett látogatásán a hétvégén. Az országban kétnapos gyászt rendeltek el.



A belügyminisztérium közlése szerint jelenleg 165 helyen tombol tűzvész országszerte. A hatóságok becslése szerint csupán Vina del Mar és Quilpué térségében mintegy 14 ezer lakóház vált a lángok martalékává. Az államfő korábbi televíziós beszédében jelentette be, hogy szükségállapotot rendel el a katasztrófa miatt. Elmondta, a lángok gyors terjedése miatt nagyon súlyos a helyzet, és az időjárási körülmények is a tűznek kedveznek.
A közlések szerint a legnehezebb helyzetben Valparaíso régiója van, különösen a tengerparti Vina del Mar város, ahol nagyon sok eltűntet tartanak számon. A tűzoltók helikoptereket is bevetnek a lángok megfékezésére. A chilei belügyminisztérium szerint a kormánynak „komolyan vehető értesülései” vannak arról, hogy a tüzet Valparaíso térségében szándékosan idézték elő. A délebbre található Maule régióban őrizetbe vettek egy embert, aki munka közben, hegesztőgéppel okozott tüzet.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!