Donald Trumpnak 30 milliárd forintnyi kártérítést kell fizetnie rágalmazás miatt

2024. január 27. – 00:42

Donald Trumpnak 30 milliárd forintnyi kártérítést kell fizetnie rágalmazás miatt
Trump a bíróság épülete előtt 2024. január 17-én – Fotó: Selcuk Acar / Anadolu / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

83,8 millió dollár, azaz nagyjából 30 milliárd forintnyi kártérítést kell fizetnie Donald Trumpnak, mert az ügyben eljáró manhattani esküdtszék pénteken úgy határozott, hogy a korábbi elnök súlyosan rágalmazta az őt szexuális zaklatással vádoló E. Jean Carroll újságírónőt, írja a CNN.

Az ítélet szerint a kártérítés maga 18,3 millió dollár, ez két részből áll: 11 millió dollárral kell pénzelnie egy kampányt, ami helyreállítja Carroll hírnevét, és 7,3 milliót kell fizetnie az újságírónak okozott érzelmi károk miatt, amit a 2019-es kijelentései okoztak. A maradék 65 millió dollárt büntetésként, a kijelentések rosszhiszeműsége miatt kell fizetnie.

Trump nem várta meg az ítélethirdetést, már az ügyvédi záróbeszédek alatt elhagyta a tárgyalótermet. Közösségi oldalán, a Truth Social-ön „teljesen nevetségesnek” nevezte a döntést, és arról írt, hogy „fegyvernek használják” ellene az amerikai igazságügyi rendszert. Azt is bejelentette, hogy fellebbez az ítélet ellen.

A Trumpot szexuális zaklatással vádoló újságírót, E. Jean Carrollt ebben a cikkünkben mutattuk be, a jogi csatározást elindító zaklatásról pedig itt írtunk.

E. Jean Carroll elhagyja a manhattani bíróság épületét – Fotó: Spencer Platt / Getty Images via AFP
E. Jean Carroll elhagyja a manhattani bíróság épületét – Fotó: Spencer Platt / Getty Images via AFP

E. Jean Carroll 2019-ben, 23 évvel az eset után írt arról, hogy Donald Trump megerőszakolta egy New York-i áruház próbafülkéjében 1996-ban. Miután az akkori elnök tagadta az újságíró vádjait, Carroll feljelentést tett rágalmazás miatt, majd később bántalmazás miatt is pert indított.

Az ügyben 2023 májusában született ítélet. A volt amerikai elnököt bűnösnek mondták ki szexuális zaklatás vádjában, azonban a nemi erőszak vádját elutasították, ugyanis az esküdtek szerint nem voltak kellően megalapozottak Carroll azon kijelentései, melyek szerint Trump nem csak zaklatta, hanem meg is erőszakolta őt.

Trumpot ezen felül rágalmazásért is elítélték májusban. Akkor 8 millió dollár, tehát közel 3 milliárd forintnyi kártérítés megfizetésére kötelezték.

A jogi csatározásnak ezzel azonban még koránt sem volt vége. Trump 2023 nyarán rágalmazásért visszaperelte E. Jean Carrollt, ám a bíró elvetette az ügyet.

Ezzel párhuzamosan az újságíró újabb rágalmazási pert indított. Carroll amiatt követelt további kártérítést Trumptól, mert az exelnök az ítélethirdetést követően egy CNN-nek adott interjúban és a közösségi médiában is tagadta a vádjait, és becsmérlő megjegyzéseket tett rá. Ebben a perben hirdettek ítéletet most pénteken.

Trump eközben készíti elő a 2024-es elnökválasztási kampányát, pár nappal ezelőtt ő nyert a New Hampshire-i republikánus előválasztáson. Szinte garantált, hogy ő nyeri a versenyt a republikánus elnökjelöltségért, így négy év után novemberben újra összecsaphat Joe Bidennel az elnöki címért.

Az elnökválasztási kampány jelenlegi állását és egy esetleges újabb Biden–Trump összecsapás kilátásait vizsgáló elemzésünket itt olvashatják.

A mostaninál sokkal súlyosabb perekkel kell szembenéznie Trumpnak a választási kampányban

Trumppal szemben jelenleg négy vádemelés is folyamatban van, melyeknek sokkal súlyosabb következményei lehetnek, mint a mostani rágalmazási pernek. Akár börtönbüntetés is.

Trump ellen először 2023 márciusában emeltek vádat, mert a 2016-os kampányban lefizetett egy pornósztárt, hogy hallgasson az afférjukról, majd pedig dokumentumokat hamisított, hogy eltitkolja a kifizetést.

Júniusban jött a következő vádemelés. Akkor azzal vádolták meg a korábbi elnököt, hogy 2020-as választási veresége után titkos iratokat vitt haza a Fehér Házból, melyeket aztán megpróbált elrejteni az igazságügyi minisztérium és az FBI elől.

Augusztusban aztán harmadjára is vádat emeltek ellene. Ezúttal amiatt vádolták meg szövetségi szinten, mert a gyanú szerint megpróbálta utólag megváltoztatni a 2020-as elnökválasztás eredményét.

Ezután csupán néhány hetet kellett várni a negyedik vádemelésre. Augusztus közepén Georgia állam vádolta meg a 2020-as elnökválasztás elcsalására tett kísérlettel.

Az viszont igencsak kérdéses, hogy ezek közül bármely perben ítéletet fognak-e hozni a novemberi elnökválasztás előtt.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!