Ferenc pápa: A szexuális öröm Isten ajándéka, a pornográfia pedig elpusztítja az igazi szerelmet
Ferenc pápa szerint a szexuális öröm Isten ajándéka, de a katolikusoknak kerülniük kell a pornográfiát – számolt be a Guardian a pápa szerdai audienciájáról.
A katolikus egyházfő ezúttal a keresztény tanítás egyik témáját érintette, amely most a paráznaság bűne volt. Kijelentette, hogy a szexuális öröm Isten ajándéka, de a pornográfia aláaknázza ezt. Szerinte a pornográfia olyan kapcsolat nélküli kielégülés, amely függőséget hozhat létre. Idézte a mindennapi híreket, melyek toxikus kapcsolatokról, a másik testének birtoklásáról szólnak, „azonnali fogyasztásról”, a személyes igények és élvezetek előtérbe helyezését tartják fontosnak a másik meghallgatásával szemben.
Hangoztatta, hogy a keresztény tanítás nem ítéli el a szexuális vágyat, példaként pedig a bibliai Énekek énekét hozta fel, amit egy gyönyörű költeménynek nevezett. Az egymásba szeretés „a létezés egyik legmeglepetésszerűbb történése”, és senki sem tudja megmondani, miért következik be – mondta. „Meg kell védenünk a szerelmet, a szív, az elme, a test szeretetét, a tiszta szerelmet, amellyel ajándékba adjuk magunkat a másiknak. Ez a szexuális kapcsolat szépsége” – idézte a pápa szavait az MTI.
Ferenc pápa elismerte, hogy az emberi örömök sorában a szexualitás „erős hangot” képvisel. Szerinte szerelem és szeretet nélkül az élet szomorú és magányos. Azt mondta, a szerelem és a szexualitás az emberi dimenzió része, de veszélyeket tartogat, a szerelmet a paráznaság torzíthatja el, ami miatt egyesek „nem egészségesen” élik meg szexualitásukat.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!