Ukrajnával foglalkozó békecsúcsot szerveznek Svájcban, amire Zelenszkij Kínát is meghívná

172

Ukrajnával foglalkozó, magas szintű globális békekonferenciát fognak tartani Svájcban – jelentette be hétfőn Bernben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Viola Amherd svájci államfő. Dátumról egyelőre nem tettek említést, de a két elnök azt közölte, hogy az esemény szervezését azonnal elkezdik – írta az MTI.

A békecsúcs megrendezését az ukrán elnök kérésére vállalta Svájc. Zelenszkij újságírók előtt kijelentette, Kijev elképzelése szerint Oroszországot nem hívják meg, Kínának viszont szerepet adnának a béketerv kidolgozásában. Az ukrán elnök azt mondta, a békekonferenciára minden olyan országot várnak, amely tiszteletben tartja Ukrajna szuverenitását és területi integritását, illetve szeretnék, ha az úgynevezett Globális Dél országai is képviseltetnék magukat.

„Fontos számunkra, hogy megmutassuk, az egész világ ellenzi Oroszország agresszióját, és az egész világ az igazságos béke oldalán áll. (…) Nagyon szeretnénk, ha Kína részt venne a békeformulánkban, valamint a csúcstalálkozón is. De ez nem csak rajtunk múlik” – mondta Zelenszkij.

A tervezett békekonferencia formátuma annak a korábbi négy tanácskozásnak a mintáját követné, amelyet 2023 tavasza óta tartottak Dániában, Szaúd-Arábiában, Máltán, illetve legutóbb vasárnap Davosban. A semleges Svájc korábban is közvetítőként lépett fel az orosz–ukrán háború rendezésében, és most segíthetnek megoldást találni a háború esetleges befejezésére – írta a Reuters.

„A csúcstalálkozónak azt is ki kell mondania, hogy a háború befejezése csak igazságos lehet, és hogy a nemzetközi jog erejének helyreállításának valóban átfogónak kell lennie. Svájc partnerünk ezekben a törekvésekben” – írta közösségi oldalán Zelenszkij. Az ukrán elnök hétfőn érkezett Svájcba, hogy részt vegyen a davosi Világgazdasági Fórumon és svájci tisztségviselőkkel tárgyaljon.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!