Új királya van Dániának, trónra lépett X. Frigyes

Hivatalosan trónra lépett X. Frigyes, Dánia új királya, aki 52 éven át uralkodó édesanyját, II. Margit királynőt követi a trónon – írta az MTI.
A 83 éves királynő újévi televíziós beszédében jelentette be lemondását és azt is, hogy idősebb fia, az 55 éves Frigyes követi őt a trónon. A dán monarchia fennállásának csaknem 900 éve alatt II. Margit az első uralkodó, aki önként mondott le a trónról.
A királynő nem indokolta lemondását, de nemrégiben egy nyilatkozatában elmondta, hogy miután tavaly februárban átesett egy komoly hátműtéten, elgondolkodott a jövőjéről. A II. Margitról szóló cikkünkben részletesen írtunk a királynő életútjáról.


Az utódlás hivatalossá vált, amikor II. Margit vasárnap aláírta a lemondó nyilatkozatát az államtanácsnak a parlamentben tartott ülésén – hozta nyilvánosságra a királyi palota. A protokoll szerint Dániában nincs koronázási ceremónia, az alkotmány 1849-es bevezetése óta egyszer sem tartottak ilyet – írta a Guardian. Az ülésen a kormány képviselői vettek részt, valamint a királyi családból a trónról távozó királynő, az új uralkodó, Frigyes és ausztráliai születésű, 51 éves felesége, Mária, valamint legidősebb fiuk, a 18 éves Keresztély, aki mostantól az új trónörökös.
Az aláírás után Mette Frederiksen miniszterelnök a parlament erkélyéről kiáltotta ki, hogy Dániának új uralkodója van.
„Reményeim szerint a holnap egyesítő királya leszek. Ez egy olyan feladat, amelyre egész életemben vártam. Olyan feladat, amelyet büszkén, tisztelettel és örömmel vállalok” – mondta X. Frigyes első királyi beszédében a Christiansborg-palota erkélyéről. Az új dán király és királynő később lovaskocsin, a Koppenhága utcáin hömpölygő tömegen keresztül visszautazott rezidenciájukhoz, az 1750-es években épült Amalienborg-palotához – írta a Reuters.
A fagypont közeli hőmérséklet ellenére tízezrek utaztak Koppenhágába Dánia minden részéről, hogy üdvözöljék az új uralkodót. Egy felmérés, amely Margit lemondásának bejelentése után készült, azt az eredményt hozta, hogy a dánok 82 százaléka szerint Frigyes jó uralkodója lesz az országnak.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!