David Cameron: Pirosan villognak a lámpák a világ műszerfalán

Az Egyesült Királyságnak nem volt más választása, mint hogy katonai lépéseket tegyen a jemeni húszik ellen a Vörös-tengeren elkövetett támadásaik miatt – jelentette ki David Cameron brit külügyminiszter.

Cameron szerint az Egyesült Királyság a hajózás szabadságának védelmében vett részt a csapásokban, és azt is kilátásba helyezte, hogy újabb csapásokat mérhetne húszi célpontokra, ha a támadások folytatódnak. Arról, hogy pontosan mi is zajlik Jemenben, és kik is azok a húszik, itt írtunk részletesen.

A brit külügyminiszter szerint a húszik állítása, miszerint támadásaik a gázai háborúhoz kapcsolódnak, képtelenség. „A világ minden országából támadtak meg hajókat, amelyek a világ minden tájára tartanak”.

Cameron azt is kijelentette, hogy nem ért egyet a török elnökkel abban, hogy az amerikai-brit csapások a húszik ellen aránytalanok voltak. A Sky News Sunday Morning című műsorában hangsúlyozta, hogy a lépést országok széles koalíciója támogatta.

„Lépjenek egy kicsit hátrébb, nehéz elképzelni olyan időszakot, amikor ennyi veszély, bizonytalanság és instabilitás volt a világban. A világ műszerfalán a lámpák pirosan villognak, és ilyenkor erős vezetésre és világos tervre van szükségünk, és a miniszterelnök és a csapat a helyén van. Ha nem lépünk fel a Vörös-tengeren a húszik ellen, akkor még több ilyen terrorista támadást fogunk látni”.

(BBC, Guardian)

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!