Ukrajna megerősítette, hogy észak-koreai rakétát lőttek ki az oroszok Harkivban

2024. január 12. – 11:44

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna észak-koreai gyártmányúként azonosította azokat a rakétákat, amelyeket Oroszország a hónap elején indított keleti régiója ellen – közölte egy ukrán tisztviselő a Kyodo japán hírügynökség pénteki híre szerint. Az MTI azt írja, hogy az ukrán védelmi minisztérium egyik kutatóintézete összegyűjtötte és elemezte a Harkiv városát január 2-án ért orosz támadásból származó rakétatörmeléket, és megállapította, hogy az megegyezik az észak-koreai KN-23-as rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákkal. Ez az első alkalom, hogy Kijev megerősítette az észak-koreai rakéták használatát, mióta Oroszország 2022 februárjában teljes körű támadást indított Ukrajna ellen, ami a legújabb jele lehet annak, hogy Moszkva fegyverkészletei fogyóban vannak – idézett a jelentésből a Kyodo.

„Észak-Korea az egyetlen nemzet a világon, amely olyan rakétákat gyárt, amelyeknek ugyanazok a jellemzői, mint azoknak, amelyeket a roncsokban találtunk. Így arra a következtetésre jutottunk, hogy ezek minden bizonnyal KN-23-asok” – mondta az ukrán tisztviselő, akit a hírügynökség nem nevezett meg.

John Kirby, a washingtoni Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője múlt csütörtökön közölte, hogy az Egyesült Államok információi szerint Észak-Korea ballisztikus rakétákat és kilövőállásokat szállított Oroszország számára, amelyeket az orosz haderő már be is vetett Ukrajna ellen.

Korábban részletesen is írtunk arról, hogy Kim Dzsongun elképesztően sok tüzérségi rendszerrel és lőszerrel segítheti ki Vlagyimir Putyin ukrajnai háborúját, Oroszország és Észak-Korea együttműködésének veszélyeiről Csoma Mózes, a Károli Gáspár Református Egyetem koreai tanszékének vezetője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tudományos főmunkatársa beszélt részletesen ebben a cikkünkben.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!