Elszabadult a pokol Pápua Új-Guineában, miután egy számítógépes hiba miatt sztrájkba kezdett a rendőrség

2024. január 11. – 22:06

Másolás

Vágólapra másolva

Két hétre szükségállapotot hirdettek Pápua Új-Guinea fővárosában, Port Moresbyben, miután már legalább 15 halottja van az országban elszabaduló zavargásoknak, írta meg a BBC.

A káosz azután tört ki, hogy bérük csökkenése miatt szerdán sztrájkolni kezdett a helyi rendőrség. A fizetéscsökkentés a hatóságok szerint nem volt szándékos: egy számítógépes hiba miatt lett kevesebb a köztisztviselők és közalkalmazottak bére, helyenként akár közel 35 ezer forintnak megfelelő összeggel is. Az állam azt ígérte, a következő havi fizetésüknél fogja kárpótolni őket, de ezzel nem elégedtek meg a dolgozók.

Szerdán kezdődtek meg a zavargások, miután a parlament előtt elszabadultak az indulatok egy tüntetésen, a rendőrség eltűnése miatt pedig az emberek üzleteket fosztottak ki és kocsikat gyújtottak fel. A főváros központi kórházában 8-ra, az ország második legnagyobb városában pedig 7-re ugrott a halálos áldozatok száma.

Egy raktárépület Port Moresbyben, körülötte a zavargó tömeggel – Fotó: Mackenzie Waide / Reuters
Egy raktárépület Port Moresbyben, körülötte a zavargó tömeggel – Fotó: Mackenzie Waide / Reuters

A magas munkanélküliség és növekvő árak miatt már korábban is nagy volt az elégedetlenség a közel 10 millió lakosú óceániai országban. Ugyan a zavargások a parlament előtti tüntetés közben törtek ki, de egy helyi, a BBC által megkérdezett egyetemi tanár szerint a pusztítás nagy részét nem a köztisztviselők, hanem azok a városok szegényebb részeiről érkező lakosok követték el, akik látták, hogy nem fogja őket a rendőrség megállítani.

Pápua Új-Guinea miniszterelnöke szerint több mint ezer katona várja, hogy közbeléphessen, ha szükség lesz rá, de az erőszak nagy részét már szerda estére visszaszorította az újra munkába álló rendőrség és a katonaság.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!