Ferenc pápa: Lehet ünnepelni, de ne keverjük ezt össze a fogyasztással

Ferenc pápa emberséget szorgalmazott december 24-én a Szent Péter téren mondott beszédében. Az egyházfő arról beszélt: közelség kell a háborútól szenvedőkhöz most, de nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik nyomorban, éhezésben, rabszolgaságban szenvednek, írja az MTI.
Ferenc pápa arról is beszélt, hogy nem szabad az ünneplést összekeverni a fogyasztással. Ne pazaroljunk és osztozzunk azokkal, akik nélkülöznek vagy magányosok, mondta a pápa.
A Kölnből, Bécsből és Madridból érkezett terrorfigyelmeztetést követően az olaszországi templomoknál tovább erősítették a biztonsági készültséget. A pápa beszéde után mise következik a Vatikánban, valószínű, hogy a 87 éves pápa ülve követi a szertartást. A misén kínaiul imádkoznak a pápáért és a papokért, franciául a kormányzókért és a befogadást kereső migránsokért, arabul a békéért és a fegyverek zajának elnémulásáért, portugálul a gyermekekért és a törékeny emberekért, végül vietnami nyelven azokért, akik nem hisznek Istenben vagy elveszítették hitüket.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!