Az ENSZ palesztin menekültügyi szervezetének vezetője szerint sehol sem biztonságos a Gázai övezetben
2023. december 23. – 19:04
Thomas White, az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynökségének (UNRWA) vezetője bírálta az Izrael által a Gázai övezet középső részére kiadott új evakuációs felszólítást, amely több mint 150 ezer embert érint, köztük olyanokat, akiknek már korábban is el kellett hagyniuk otthonukat, írja a CNN.
White arról írt az X-en, hogy a Gázában élők emberek, nem pedig bábuk egy sakktáblán, közülük többeknek pedig már többször el kellett hagyniuk otthonukat, aztán azt a helyet is, ahová menekültek. „Nincs biztonságos hely, nincs hová menni” – írta.
Az izraeli hadsereg pénteken figyelmeztette a Gázai övezet középső részén lévő al-Bureij menekülttábor lakóit, hogy hagyják el a tábor déli területeit. Ez Izrael gázai szárazföldi hadműveleteinek kiterjesztését jelzi azon a részen is. „A biztonságuk érdekében azonnal át kell költözniük a Deir al-Balahban lévő óvóhelyekre” – üzente a tábor lakóinak Avichay Adraee, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) tisztviselője. Deir Al-Balah szintén az övezet központjában van, de délebbre fekszik, mint Bureij.
Az UNRWA becslései szerint 1,9 millió gázai (a lakosság 85 százaléka) kényszerül belső menekültként élni.
Friss bejegyzések
Nélküled nem tudunk működni
A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.
Támogató leszek!