IDF: Megsemmisítettük a Hamász egyik főhadiszállását Gáza északi részén

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) azt közölték, hogy elfoglalták és megsemmisítették a Hamász Shejaiya zászlóaljának főhadiszállását, ami Gázaváros egyik kerületében található.

Az IDF szóvivőjének X-en (Twitter) közzétett információ szerint az egységben állomásozó Hamász harcosokat likvidálták. A repülőgépekről, illetve tankokkal mért csapásokkal egy alagutat is megsemmisítettek a komplexumban. A Shejaiya negyed a konfliktus során heves harcok helyszíne volt: az IDF több lakóépületet is lerombolt a negyedben, a hét elején pedig egy rajtaütésben itt halt meg kilenc izraeli katona is.

A más területeken zajló harcokról legfrissebb jelentésében az IDF azt írta, hogy „terrorista infrastruktúrát” vettek célba Khan Younis város szívében. Állításuk szerint megsemmisítettek egy fegyverraktárat, és az ottani alagútban talált járműveket is – ezeket szerintük a Hamász az október 7-i támadásokhoz használt.

(BBC)

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!