Amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó: A háború a Hamász vezetése elleni támadások fázisába lép
Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója arról beszélt izraeli látogatásán, hogy a gázai háború egy új szakaszba lép át. Ennek a szakasznak szerint két célja lesz: az egyik, hogy Izrael pontosan célba vegye a Hamász vezetését, a másik pedig, hogy a hírszerzés által irányított műveletekre összpontosítsanak.
A bekövetkező változás időzítéséről Sullivan nem közölt részleteket. Mindössze annyit mondott, hogy ennek a szakasznak a feltételei és időzítése is téma volt a Netanjahuval, a háborús kabinettel és a védelmi miniszterrel folytatott megbeszélésen. Sullivan megerősítette, hogy a mai nap folyamán találkozik Mahmúd Abbász palesztin elnökkel Ciszjordániában.
(Guardian)
Friss bejegyzések
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom