Klímaaktivisták tiltakozásul zöld festéket öntöttek Velence fő csatornájába

2023. december 10. – 16:46

Másolás

Vágólapra másolva

Olasz környezetvédők aktivisták zöld festéket öntöttek a velencei Canal Grande vizébe, így tiltakozva az ellen, hogy szerintük nem történt előrelépés a dubaji COP28 klímacsúcson – írta a Reuters.

Az Extinction Rebellion nevű klímaaktivista csoport tagjai egy transzparenst is kifüggesztettek a Rialto hídra, amelyen az állt: „COP28: Amíg a kormány tárgyal, mi egy hajszálon lógunk”. A csoport közlése szerint a környezetre ártalmatlan, fluoreszkáló hatást keltő festéket használtak az akcióhoz, ami néhány óra alatt teljesen feloldódott, és visszaállt a csatorna eredetei színe. A figyelemfelhívó akció után egy közleményt is kiadtak, amelyben azt írták: „Amíg a kormányok beszélnek, mi számoljuk a károkat és az állandó áradások és tüzek áldozatait.”

Velence polgármestere, Luigi Brugnaro elítélte az általa „ökovandalizmusnak” nevezett akciót, és felszólította az olasz hatóságokat, hogy büntessék meg az aktivistákat. A tiltakozás idejére szombaton leállították a hajóforgalmat a Canal Grande csatornán, és biztonsági okokból ellenőrizni kellett a csatorna vizét és a Rialto-híd nemrég felújított oszlopait – mondta a polgármester. „Velence egy törékeny város, amelyet szeretni és tisztelni kell! Ami sok, az sok!” – tette hozzá Brugnaro. A velencei akcióval egy időben az aktivisták Rómában, Milánóban, Torinóban és Bolognában is zöldre festették az ottani folyók vagy csatornák vizét.

Idén májusban egyszer már neonzöldre változott a velencei csatorna vize. Az akkori vizsgálatok megállapították, hogy a festék egyfajta nyomjelző, és teljesen ártalmatlan. A fluoreszkáló adalékot vízszivárgás esetén szokás a csövekbe vagy csatornákba fecskendezni, hogy könnyebben megtalálják a szivárgás helyét.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!