Agyonlőttek az oroszok két, magát megadó ukrán katonát
Vasárnapi összefoglalónk az orosz–ukrán háború legfontosabb eseményeiről.
- Az oroszok agyonlőttek két, magát megadó ukrán katonát a kelet-ukrajnai Stepovénál, Avgyijivka mellett. A Telegram-csatorna által közzétett drónfelvételen látható, hogy egy csoport katona lelőtt két másik katonát, akik egy árokból jöttek ki, egyikük a feje mögött tartotta a kezét. Ukrajna szerint az orosz katonák ezzel megsértették a genfi egyezményeket, és háborús bűncselekményt követtek el, amikor magukat megadó katonákat öltek meg.
- A kijevi polgármester, Vitalij Klicsko szerint az ukrán főparancsnok igazat mondott akkor, amikor Valerij Zaluzsnij az ukrán fronton kialakult helyzetet zsákutcának nevezte az egyik írásában. Klicsko a 20 Minuten című svájci lapnak adott interjút. „Természetesen lebeghetünk eufóriában, és hazudhatunk a saját népünknek, illetve a partnereinknek, de nem tehetjük ezt örökké” – nyilatkozta Kijev polgármestere. (20Minuten)
- Oroszország 15%-kal növeli a hadsereg létszámát, Vlagyimir Putyin orosz elnök utasította az ország hadseregét, hogy 170 ezerrel növeljék katonái számát. A Kreml pénteki rendelete szerint a gyarapodás több mint 2,2 millióra tenné az orosz katonák teljes létszámát. (CNN)
- Szombati összefoglalónkat itt találja.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!