Perelhet az angol királyi család, mert egy holland kiadó leleplezte, kit érdekelt Archie herceg bőrszíne

2023. december 2. – 17:39

Másolás

Vágólapra másolva

Alig pár napja jelent meg a kötet, máris pert fontolgat az angol királyi család, miután Omid Scobie legújabb könyvének holland változatában megnevezték azt a két királyi fenséget, akik Meghan Markle szerint rasszista megjegyzéseket tettek a Harry herceggel születendő gyermekük bőrszínén lamentálgatva. Bár az angol verzióban titkolták, a holland kiadásban mégis szerepel Károly király és Katalin walesi hercegné neve, írta a Guardian.

Az író az ITV-nek nyilatkozott az eset kapcsán, és elmondása szerint az ő kéziratában nem szerepeltek név szerint a történettel összefüggésben a királyi család tagjai. A rasszista szót sem használta az incidenssel kapcsolatban, hanem tudattalan előítéletként hivatkozott a kellemetlen beszélgetésben elhangzottakra.

Scobie több olyan neves angol újságíróról is tud, akiknek volt információjuk a nevekről, és akiktől ez elterjedhetett. Azt mondta, ő csak az angol verzióért tud felelősséget vállalni, holland nyelvtudás híján nem szúrta volna ki az eltérést.

A könyvet egyelőre visszavonták a holland kirakatokból, és pénteken kerül az új verzió forgalomba, amiből a nevek ki vannak húzva.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!