Különösen embert próbáló időszak jön az ukrán ellentámadás szárazföldi kudarca után

Ukrajna számára hátrányt jelenthet, hogy a nemzetközi figyelem hetek óta a Közel-Keletre irányul, de a támogatások ettől még nem fognak elapadni Rácz András szerint. A Budapesti Corvinus Egyetem oktatója úgy gondolja, annak ellenére is kitartanak a szövetségesek Kijev mellett, hogy az ukrán vezetés is belátta: szárazföldön kudarcba fulladt a nyáron indult ellentámadásuk.

„Nem teljes kudarc, mert nagyon-nagyon súlyos veszteséget okoztak az orosz erőknek, de ezzel együtt is a kitűzött célok elérése a szárazföldön egyértelműen nem sikerült”

– értékelt az Oroszország-szakértő. Ennek okaihoz több hiba is vezethetett, azonban az offenzíva sikereket is elért: a Fekete-tengerről ugyanis visszább vonult az orosz flotta. Igaz, ettől még a hajózási útvonalak nem váltak teljesen veszélytelenné, de az ukrán gabonaszállítás helyzete biztosabbnak tűnik.

A társadalmi elégedetlenség hangja azonban egyre hallhatóbb Ukrajnában, miközben egyre világosabb, hogy ha nem történik váratlan esemény, a háború még sokáig elhúzódhat. A katonák számára az időjárás miatt ezek a hetek jelentik a legnehezebb szakaszt, patkányinvázióval, térdig érő vízzel is meg kell küzdeniük a lövészárkokban.

A dnyeperi ukrán átkelés fontos, de nem kell túlértékelni, miközben az oroszok újabb vérszivattyúba terelték magukat Avgyijivkánál, mert úgy tűnik, Vlagyimir Putyin valamilyen frontsikerrel indulna újra az elnökségért. De arról is beszéltünk Rácz Andrással, milyen információs műveletekkel operálnak az oroszok Ukrajnában és a nyugati országokban.

Nem látszik, hogy veszélyben lenne Ukrajna támogatása

„Oroszország reménykedhetett abban, hogy Ukrajna adott esetben kevesebb támogatást kap, lankad az Ukrajnára irányuló figyelem, és ez pedig javítja Oroszország esélyeit. Ukrajna számára viszont pont ellentétes a helyzet: az ukránok attól tartottak – egyébként jogosan –, hogy ahogy csökken a nyugati figyelem, ez esetleg a támogatások elapadását, csökkenését is magával vonhatja.

Látjuk azokat a vitákat, akár az Egyesült Államokban, akár egyébként Európán belül is, hogy ez egy zéró összegű játszma: amit Izraelnek adunk támogatást, azt nem lehet Ukrajnának adni, és vice versa.”

Radikális csökkenés azonban egyelőre nem látszik az Ukrajnának szánt támogatásokban a Hamász október 7-i terrortámadásai és az utána megindult izraeli ellencsapások, majd szárazföldi műveletek kezdete óta – igaz, Rácz András szerint érdemes lehet odafigyelni arra, milyen eredménnyel zárulnak a viták az Egyesült Államokban az Ukrajnának és Izraelnek szánt támogatási csomagokról. Arról, hogy ezek a viták hogyan határozzák meg az amerikai külpolitika alakulását, ebben az elemzésünkben írtunk bővebben.

A Kieli Világgazdasági Intézet által készített Ukraine Support Tracker adatai szerint a katonai támogatások szempontjából toronymagasan emelkedik ki az amerikaiak része 42 milliárd euróval (közel 16 ezermilliárd forinttal), mögöttük másodikként Németország áll 17 milliárd eurónyi támogatással, majd Nagy-Britannia 6,5 milliárd eurónyival. Rácz szerint Washingtonból nem várható érdemi változás a katonai támogatások terén: „Azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy mind Izrael, mind Ukrajna meg fogja kapni a számára szükséges katonai támogatásokat.

A legnagyobb katonai támogatók, az amerikai és a német kormány képviselői nemrég voltak is Kijevben: Boris Pistorius német védelmi miniszter kedd reggel érkezett be nem jelentett látogatásra – amióta ő a védelmi miniszter, már másodszor járt az ukrán fővárosban. Az amerikai védelmi miniszter, Lloyd Austin pedig szintén a héten távozott Kijevből. Ha tényleg megszakadna a támogatás, az szerintem nem így nézne ki.”

Szintén fontos szereplő a katonai támogatás szempontjából az Európai Unió is: az uniós intézmények július végéig 5,6 milliárd eurónyi támogatást szántak erre a célra. A pénzügyi segítség tekintetében azonban sokkal jelentősebb az EU szerepe – ami fel is értékelődhet a jövőben: „Közép- és hosszútávon lehetséges, hogy az Egyesült Államok részéről érkező pénzügyi segítség csökken – ilyen értelemben lehet, hogy az Európai Uniónak komolyabb szerepet kell vállalnia.”

Bár az uniós állam- és kormányfők novemberi csúcstalálkozóján nem sikerült döntést hozni az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós pénzügyi csomagról, a decemberi Európai Tanácson ismét napirenden lesz a kérdés. „Szlovákia felvetette, hogy ezt esetleg megvétózza, és a magyar kormány részéről is vannak ilyen hangok. De ugye egyszer már volt magyar vétópróbálkozás: amikor Magyarország tavaly decemberben megpróbálta megvétózni azt az uniós támogatási csomagot, ami havi 1,5 milliárd euróval segíti az ukrán költségvetést, az akkori cseh EU-elnökség fel volt készülve erre a lehetőségre. Ugyanis miután Magyarország bejelentette a vétó lehetőségét, néhány nappal később a cseh EU-elnökség előállt egy olyan javaslattal, hogy ha nem lehet össz-EU-s döntésként elfogadni a támogatást, akkor a többi 26 uniós tagország kormányközi alapon biztosítja ezt a pénzt. Így aztán nem lett magyar vétó sem.”

Rácz szerint hasonló helyzet várható a decemberi tárgyalásokon is: „Még ha lenne is esetleg szlovák és magyar vétó, és felvállalnák a konfrontációt, amit egy ekkora léptékű döntés megvétózása okoz, az sem jelenti azt, hogy ezt a pénzt ne kapná meg Ukrajna. Csak valószínűleg más konstrukcióban kapja meg – nem összuniós döntésként, hanem akkor a másik 25 uniós kormány közötti együttműködés keretében. Nem látom azt, hogy elemi szintű veszélyben lenne az unió részéről érkező pénzügyi támogatás. Nehezebb lehet folyósítani, de ezzel együtt ennek a pénznek a jelentős részét meg fogja kapni Ukrajna.”

Nem sikerült elérni az ellentámadás céljait

Közben viszont az elmúlt hónapok fejleményei miatt egyre több vita övezi az Ukrajnának szánt támogatásokat – ebben pedig szerepet játszik a nyáron indult ukrán ellentámadás eredménytelensége is. „Nagyon sokáig nem tudtuk pontosan, hogy mik az ukrán tervek, mik az ukrán várakozások. A november elején publikált három Zaluzsnij-írás ezt a homályt azonban eloszlatta, mert most már az ukrán főparancsnoktól tudjuk: ők tényleg úgy gondolták, hogy majd gyorsan áttörik az orosz vonalakat, és akkor eljuthatnak a Krím félszigetig, sőt, akár a Krímbe is” – mondja Rácz András, utalva Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnök írásaira, melyeket az Economistban közölt. Ehhez képest a szárazföldön egyértelműen nem sikerült elérniük a kitűzött célokat.

Több hiba is vezethetett szerinte az ellenoffenzíva sikertelenségéhez – azt viszont nyilvános források alapján nem lehet megmondani, konkrétan mi volt ennek az oka.

„Az nemcsak az ukrán katonai tervezés kudarca egyébként, hanem a nyugatié is, hogy ennyire látványosan alábecsülték az orosz védelem erejét és/vagy a nyugati fegyverek erejét és ezek pszichológiai hatását. Azt a háború eleje óta lehet tudni, nyilván részletek nélkül – vagy aki tudja a részleteket, az nem beszél róla –, hogy Ukrajna nemcsak információs, de nagyon komoly katonai tervezési segítséget is kap néhány nyugati országtól. Az, hogy ez az ellentámadás ezzel együtt így tudott megindulni, azt mutatja, hogy ez a tervezési folyamat valahol félrecsúszhatott. Ez az egyik magyarázat.”

De egy másik lehetséges magyarázat szerint a katonai vezetés az ellentámadás legelejétől, vagy legalábbis az első néhány hetétől kezdve tisztában volt azzal, hogy nem jók az eredeti tervek – de a politika nyomására folytatni kellett az ellentámadást. „Nagyjából a harmadik héttől kezdve Ukrajna a nagy gépesített áttörés tervét feladta, és onnantól a kisebb, lövészalakulatokkal végrehajtott, sokkal óvatosabb előrenyomulással próbálkozott – ami nyilván kisebb területi eredményekkel járt, de kisebb veszteségekkel is. Ez az új harcászati eljárásokra való átváltás már egyfajta kompromisszum lehetett a katonai és politikai vezetés között.”

Szerinte ennek a második magyarázatnak a hitelességét erősítheti az, hogy az ukránok nem vetették be az összes, az ellentámadás céljára létrehozott dandárt – ezeket esetleg megőrizve későbbi műveletekre.

„Akkor fogjuk majd egészen pontosan tudni, hogy mi történt, hogy ha kutathatóak lesznek például az ukrán vezérkar, meg a politikai felsővezetés dokumentumai. Majd rekonstruálhatóak lesznek azok a viták, amik itt zajlottak feltehetően június folyamán, amikor megindult az ellentámadás, és néhány hét alatt kiderült, hogy ezek a villámháborús tervek nem jók. Addig csak tippelni lehet” – tette hozzá Rácz.

A frontvonalakat itt lehet megnézni az Institute for the Study of War amerikai agytröszt térképein:

Siker a tengeren, flotta nélkül

Az Oroszország-szakértő azonban kiemelt egy másik aspektust is az ellenoffenzívával kapcsolatban: „A kudarcról szóló egyre erősebb nyugati vitákban valahogy elsikkad az, ami ezzel párhuzamosan a Fekete-tengeren zajlott: itt ugyanis nyáron és ősszel Ukrajna óriási sikereket ért el. Nem tudnék a hadtörténelemből hirtelen még egy olyan példát mondani, ahol egy hadiflottával gyakorlatilag nem rendelkező ország az ellenség flottáját ki tudja szorítani a szomszédos tengerről – márpedig itt ez történt.”

Ukrajna ugyanis rendkívüli veszteségeket okozott az orosz Fekete-tengeri Flotta számára mind a hajóegységekben, mind az infrastruktúrában, mind a bázisok tekintetében. „Emlékezhetünk a szevasztopoli fekete-tengeri flottaparancsnokság kilövésére, emlékezhetünk a szevasztopoli szárazdokkban elpusztuló orosz Kilo-osztályú tengeralattjáróra és partraszállító-hajóra – rengeteg ilyen támadás volt a nyár folyamán. Mindezek azt eredményezték, hogy az orosz Fekete-tengeri Flotta gyakorlatilag megszűnt a Fekete-tengeren működni: nem tud már ott feladatokat végrehajtani, és ilyen módon egyre jobban tud működni az Ukrajna számára létfontosságú gabonaexport-korridor is.” Az orosz Fekete-tengeri Flotta mozgásképes egységeinek legnagyobb része tehát elhagyta a Fekete-tengert – egyes hadihajók a Boszporuszon, mások a Donon keresztül távoztak.

„Miközben az ellentámadás szárazföldön lényegében kudarcba fulladt, a Fekete-tengeren Ukrajna hadászati léptékű sikereket ért el – csak ugye ez az abszolút ellentámadásra fókuszáló nyugati diskurzusban sokkal kevesebb figyelmet kapott.”

A flotta elleni támadások mellett Rácz szerint fontos szerepük volt a Fekete-tenger egyes gázkitermelő platformjainak is, amelyeket Jurij Bojko egykori oroszbarát ukrán energiaügyi miniszter után Bojko-tornyoknak is neveznek. „A Kígyó-szigettől néhány tucat kilométerre keletre vannak ezek a platformok, melyeket Oroszország még 2014-ben elfoglalt, és telerakta őket szenzorokkal. Amíg ezek a szenzorok működtek, addig az oroszok gyakorlatilag mindent láttak, ami a Fekete-tenger nyugati medencéjében működött, és ugyanebben segítettek haditengerészeti radarok is mind az elfoglalt Krímben, mind pedig 2022 februárja után az elfoglalt Herszon megyei partokon.

Az ukrán különleges erők viszont ezeket a tengeri gázplatformokat visszafoglalták, és semlegesítették az ottani orosz szenzorokat – valamint nagyon jól megtervezett rakéta- és dróncsapásokkal kiiktatták azokat az orosz radarokat, amelyekkel az orosz flotta meg tudta figyelni a Fekete-tenger nyugati medencéjében zajló tevékenységeket. Mostanra Oroszország a légi felderítést nem számítva gyakorlatilag vak a Fekete-tenger nyugati medencéjében – talán néhány víz alatti szonárrendszert nem számítva nem maradtak olyan szenzorai, amikkel ténylegesen valós időben tudná monitorozni a hajóforgalmat.”

Szintén fenyegetést jelentettek az orosz flotta egységeire az ukrán partvédelem rakétái – nemcsak a nyugati Harpoon-rakéták, hanem az ukrán Neptun-rakéták is. Sőt, a szevasztopoli és később a kercsi kikötő elleni ukrán robotrepülőgép-támadások – melyeket Storm Shadow-robotrepülőgépekkel hajtottak végre – azt eredményezték, hogy a krími kikötők sem biztonságosak többé az orosz flotta számára. „Ráadásul még a nyár végén az orosz területen fekvő Novorosszijszk kikötője ellen is volt sikeres ukrán dróntámadás: egy tengeri drónnal rongáltak meg nagyon súlyosan egy ott lehorgonyzott partraszállító hajót, ez volt az Olenyegorszkij Gornyak. Így a Fekete-tenger szinte egésze már nem biztonságos az orosz flotta számára, ilyen körülmények között pedig nem tud már hatékonyan támadni például gabonaszállító hajókat sem a Fekete-tenger nyugati partja mentén.”

Igaz, Rácz szerint így sem hárult el minden veszély a Fekete-tengeren a gabonaszállítók és egyéb hajók elől: „A háború elején mindkét fél kiterjedten aknásított a tengeren – de ezek nagyon régi, nagyon elhasznált szovjet eredetű aknák, amelyek rendszeresen leszakadnak a horgonyaikról, és gyakorlatilag szabadon úsznak az áramlásokkal. Volt már aknarobbanás Bulgária partjainál, Románia partjainál, a török parti őrség is semmisített már meg elsodródott aknákat, és három vagy négy hajó is megsérült már aknarobbanástól. Nagy szerencse volt eddig, hogy minden aknarobbanástól sérült hajó csak jelentéktelen sérüléseket szenvedett.” Ezt valószínűleg az magyarázhatja, hogy az öreg, meghibásodott vagy korrodálódott aknák már nem rendeltetésszerűen működnek, ezért viszonylag távol robbannak fel a hajóktól, és így az okozott kár minimális.

„De az, hogy eddig az okozott kár minimális volt, nem jelenti azt, hogy továbbra is az lesz. Az aknaveszély továbbra is egy nagyon akut probléma:

minimum több száz akna van még a Fekete-tengerben, de lehet, hogy ezres nagyságrendről beszélünk,

senki nem tudja pontosan. De az orosz felszíni flotta, vagy a tengeralattjárók már nincsenek abban a helyzetben, hogy a gabonaszállítási korridort veszélyeztessék” – tette hozzá Rácz.

Információs műveletekkel kelt zavart Moszkva

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az ukrán ellentámadás kudarcáról elsőként nyilvánosan ukrán részről a hadsereg főparancsnoka, Valerij Zaluzsnij beszélt. Az Economistban közölt írások után több embert is leváltottak a védelmi minisztériumban, Rácz András szerint azonban ezek a lépések nem feltétlenül Zaluzsnij nyilatkozatainak szólhattak: „Erről csak spekulálni lehet, de amit nyilvános forrásokból tudunk Zaluzsnij tábornokról, az az, hogy neki nincsenek politikai ambíciói. Számtalanszor elmondta, és a környezetében lévők is ezt mondják. Ugyanakkor elképesztően népszerű: ha politikusokkal együtt mérik fel a népszerűségét, akkor toronymagasan nyer. Így, hogy nincsenek politikai ambíciói, nem jelent akut fenyegetést az ukrán politikai elit számára – de attól tartanak, hogy Zaluzsnij esetleg meggondolja magát, és akkor onnantól ezt a toronymagas népszerűséget megpróbálhatná kamatoztatni is.”

Igaz, a lengyel OSW intézet egyik összefoglalója szerint Moszkva részéről információs műveletekkel próbálnak nyilvános konfliktust kiprovokálni Zaluzsnij és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között. „Folyamatosan próbálkoznak, keresik az ukrán politikai rendszer sebezhető pontjait. A Zaluzsnij népszerűségéből potenciálisan fakadó konfliktus az egyik ilyen, a másik az az ellentámadás kudarcával felerősödő csalódottság meglovagolása. Egyelőre amilyen közvélemény-kutatási adataink vannak – bár háború idején nehéz közvélemény-kutatást csinálni –, az látszik, hogy az ukrán lakosság győzelembe vetett hite továbbra is lényegében változatlan, de az intézményi bizalom csökken.

Az International Republican Institute mostani felméréséből látszik, hogy a lakosság több mint 90 százaléka továbbra is azt gondolja, hogy meg fogják nyerni a háborút, és folytatni kell – de például az elnök és a kormány népszerűsége radikálisan csökkent. Ebből látszik, hogy fárad ez a társadalom.

Ugyanakkor az, hogy fárad egy társadalom, nem jelenti azt, hogy törések keletkeznének a rendszer működésében. Moszkva viszont nyilván próbálja kihasználni azokat a sebezhetőségeket, amiket talál” – mondja Rácz.

Hasonló dezinformációs műveleteknek tekinthetőek azok a híresztelések is, miszerint a nyugatiak által küldött fegyvereket Ukrajna feketepiacon értékesíti terroristák kezébe. „Az izraeli–Hamász-háború elején volt néhány napig ilyen orosz narratíva, hogy itt a Hamász Ukrajnától származó fegyvereket is használ, tehát »lám-lám, az ukránok még terroristáknak is eladják a fegyvereket«. Ez is egy gyakran visszatérő orosz narratíva – itt az a cél, hogy az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai támogatást gyengítsék információs eszközökkel. Vannak ilyen, időről időre visszatérő narratívák – az is egy ilyen, hogy Zelenszkij és Zaluzsnij között igyekeznek feszültséget szítani. Nyilván nem feszültségmentes semmiféle viszony, különösen 20 hónap háború után, de azt, hogy itt az esetleges nézetkülönbségekből tényleges politikai törés legyen, én ezt egyelőre nem látom.”

A szakértő szerint az ukrán védelmi minisztérium személycseréinek valójában a miniszteri poszton történt váltás lehet az oka. „Rusztem Umerov, az új védelmi miniszter, aki Olekszij Reznyikov helyett jött, nyilván a kulcsfontosságú pozíciókba elkezdte a saját embereit ültetni – tehát megcsinálja azt, ami minden miniszterváltás után meg szokott történni hierarchikus rendszerekben. Amilyen személycseréket eddig láttunk, azok szakmailag egyébként megalapozottnak tűnnek: a katonai egészségügyi szolgálat élén volt egy személycsere, de egy tapasztalt katonai egészségügyi specialista került oda, nem valamilyen PR-menedzser vagy egy abszolút külsős. Nem látom azt, hogy itt Zaluzsnijnak akarnának különösebben üzenni ezzel – inkább a reznyikovi katonai felsővezetési elitet cseréli le fokozatosan az új miniszter.”

Rácz szerint a személycserékben komoly szerep jutott a védelmi minisztérium hitelességét megtépázó korrupciós botrányoknak is.

„Ezekben személyesen Reznyikov érintettségéről inkább csak pletykák vannak, nyílt bizonyíték nincsen, nem is ítélték el – de az alárendeltjei között nagyon durva korrupciós botrányok, elsősorban közbeszerzési ügyek voltak. Nyilván a rendszer tetején álló miniszter, ha mást nem, politikai felelősséget biztosan visel.” Azt viszont a szakértő szerint nem lehet 100 százalékosan feltérképezni, hogyan kapcsolódnak a személycserék a korrupciós botrányokhoz: „Furcsa lenne, ha nem lenne összefüggés, de teljes képet alkotni egy háborús körülmények között működő, szigorúan cenzúrázott nyilvánosságban nagyon nehéz lenne.”

Amíg hadiállapot van, mindenki katona marad

A társadalmi elégedetlenség pedig egyre látványosabb jeleket mutat Ukrajnában: szintén az OSW egyik beszámolójában lehet olvasni arról, hogy november közepén több ukrán városban is gyűléseket tartottak a hosszabb ideje fronton lévő, nem leszerelt katonák családtagjai. Rácz szerint bár a fronton lévő katonákat rotálják, de a szolgálatban lévő katonák nagy része az orosz invázió kezdete óta, már 20 hónapja folyamatosan a fronton szolgál.

„Az ukrán jogrendszerben a hadiállapot esetén behívott vagy mozgósított katonáknál nincs definitív vége a szolgálatnak – ez nincs rendesen leszabályozva, mert senki sem gondolt arra, hogy erre szükség lehet. Nyugati, NATO-haderőkben például a missziós szolgálat jellemzően legfeljebb 6 hónap hosszúságú, mert az intenzív harctevékenységet körülbelül 6 hónapig viseli el úgy a katona, hogy maradandó károsodás nélkül még vissza lehet őt hozni. Vannak olyan missziók, ahol négy hónapos rotáció van. Ehhez képest vannak ukrán, és egyébként orosz katonák is, akik 20 hónapja vannak a fronton. Érthető, hogy elfáradnak” – mondta Rácz.

„Alapesetben az ukrán haderőben úgy zajlik a frontszolgálat, hogy 6 napot tölt a katona a fronton, 3 napot a hátországban. Ha nagyon intenzívek a harcok, akkor csak 4 nap front – 2 nap hátország a képlet. Ilyen jellegű helyi váltások tehát vannak, és időről-időre hazarotálják az alakulatokat kiképzésre, feltöltésre. De szolgálatból való elbocsátás nincsen: akit behív a hadsereg, az a mostani jogszabályok szerint a hadiállapot végéig katona marad – ezen szeretnének változtatni a családtagok.”

Rácz hozzátette, hogy az emiatti társadalmi elégedetlenség orosz oldalon is létező probléma – azonban míg a háborús körülmények között is demokratikusabb ukrán nyilvánosságban megjelenhet az elégedetlen civilek hangja, addig ez Oroszországban fel sem merülhet. „A duma védelmi bizottságának elnöke, Andrej Kartapolov rövidre zárta az egész vitát: azt mondta, hogy a mozgósított katonák szolgálata a különleges katonai művelet végéig tart és pont. Oroszországban csírájában fojtották el ezeket a tiltakozásokat, Ukrajnában viszont folyamatosan zajlanak.” (Oroszországban továbbra sem lehet háborúnak nevezni a háborút, csak különleges katonai műveletnek hívhatják.)

Szokásosnál is embert próbálóbb időszak ez

Ezzel együtt pedig folyamatosak a harcok az orosz–ukrán frontvonal minden szakaszán is, de változó intenzitással. A legintenzívebb és legtöbb erőt felemésztő harcok Avgyijivkánál vannak, de az északi frontszakasz is aktív Kupjanszk térségében, ahogy a zaporizzsjai déli frontszakasz is, ahol Robotine környékén próbálnak áthatolni az ukrán erők az orosz állásokon – kevés sikerrel.

„A zaporizzsjai front, ahogy Zaluzsnij főparancsnok is fogalmazott, egyre inkább állásháborúra emlékeztet. Ebben egyébként az időjárás is szerepet játszik: most már teljes mértékben benne vagyunk az oroszul raszputyicának, ukránul bezdorizzsjának nevezett időszakban. Rettenetesen mély sár van, nagyon sok eső, és ahhoz nincs elég hideg, hogy ez a sár megfagyjon – pláne azokon az utakon, ahol folyamatosan járművek járnak, tehát gyúrják a sarat. Nagyon jelentősen lelassul mindenféle gépesített művelet” – mondja Rácz.

Azt pedig egyelőre nem látni, meddig tarthat ki az őszi-téli raszputyica. „Általában Ukrajnában december közepén-végén köszöntenek be azok az igazán kemény fagyok, amiktől újra megfagy a sár, megszilárdul a talajfelszín, és onnantól lehet újra nagyobb gépesített műveletekben gondolkodni. De például tavaly alig volt ilyen, talán két-három igazán hideg hét volt – egyébként szinte folyamatos volt a raszputyica, mert a klímaváltozás ezt is a feje tetejére tudja állítani.

Most a katonák számára nagyon sok szenvedést hozó, nagyon nehéz életkörülményeket hozó időjárás van.”

A szakértő hozzátette: ahogy rosszabbra fordul az időjárás, úgy özönlik el a lövészárkokat a rágcsálók és az élősködők: „Horrorisztikus felvételek jönnek orosz és ukrán oldalról is, hogy miféle egér-, meg patkányinvázió van a lövészárkaikban. Nagyon komoly problémát jelentenek a tömeges megbetegedések is, de ezekről számokat nem tudunk. Most ez egy nagyon embert próbáló időszak, még a szokásosnál is embert próbálóbb a katonák számára. Az ukránoknak annyi előnyük van talán, hogy nyugatról nagyon sok téli felszerelést kapnak, így az átlag ukrán katonának jobb a téli felszerelése, mint az átlag oroszé. De ezzel együtt továbbra is nagyon hidegben, időnként térdig vagy bokáig vízben állva kell a lövészárkokban küzdeni.”

Keletebbre szorítanák a Dnyepertől az oroszokat

Az ukrán tengerészgyalogság november közepén arról számolt be, hogy sikerült harcálláspontokat kiépíteniük a Dnyeper (ukránul Dnyipro) folyó keleti partján, Rácz András azonban nem értékelné túl ennek a jelentőségét. „A nyugati sajtó sokhelyütt hídfőállásként aposztrofálja ezeket a megszerzett pozíciókat – holott a hídfőállás definíciójába beletartozik, hogy lehetőséget ad onnan további támadó műveletek folytatására, hogy továbbfejlesszék a megszerzett pozíciókat. Jelenleg ez ukrán oldalon nem látszik:

néhány száz ukrán katona tevékenykedik a Dnyeper keleti partján, és nincs állandó vagy fenntartható szárazföldi összeköttetés a nyugati parttal.”

A háború előtt ugyanis három nagy híd állt a Dnyeper déli szakaszán – ezek mindegyike megsemmisült, és belátható időn belül helyreállíthatatlanokká váltak. „Tartós szárazföldi összeköttetést csak pontonhidak jelenthetnének, ezeket viszont jelen állás szerint nem lehetne megvédeni az orosz tüzérség és légierő csapásaitól. Ameddig pedig nincs folyamatos fenntartható összeköttetés a két part között, addig nagyon nehezen elképzelhető, hogy Ukrajna ezekből a megszerzett, apró keleti parti pozíciókból bármiféle nagyobb támadó műveletet tudna folytatni, egyszerűen azért, mert nem lehet a művelet logisztikáját biztosítani.”

Az oroszok pedig folyamatosan erődítik a Dnyeper keleti partját, hogy ha az ukránok mégis tovább tudnák fejleszteni a megszerzett pozícióikat, akkor is ugyanúgy fennakadjanak az orosz erősítéseken – ahogy az történt a nyár és az ősz folyamán. Rácz hozzátette, hogy nem jelentéktelenek a megszerzett ukrán pozíciók: „Hármas jelentősége van ezeknek a pozícióknak:

• Az egyik nyilván a pszichológiai, lélektani, hogy továbbra is tudnak támadó műveleteket folytatni, és apró területeket ugyan, de visszaszerezni.
• Másrészt katonai értelemben azzal, hogy az ukrán hadsereg műveleteket folytat a Dnyeper keleti partján, arra kényszeríti az oroszokat, hogy erőket csoportosítsanak át ide más frontszakaszokról.
• Harmadrészt pedig a Dnyeper keleti parti műveleteinek az is célja, hogy az orosz tüzérséget hátrébb, keletebbre szorítsa, tehát csökkentse a Herszon városára leselkedő tüzérségi fenyegetést.

Hiába szabadult ugyanis fel Herszon, mint megyeszékhely tavaly novemberben, az orosz tüzérség folyamatosan lövi a várost. A felszabadulás után hiába áramlott vissza a lakosság jelentős része, mostanra legfeljebb 50-60 ezren maradhattak a városban, mert napi szintű tüzérségi csapások érik, így pedig ott egyszerűen nem lehet élni.” Helyszíni riportjainkat itt és itt olvashatják Herszonból.

Messze vagyunk még az F-16-osoktól

November közepén megérkeztek az első F-16-os vadászrepülőgépek Hollandiából Romániába, hogy ezeken tudják kiképezni az ukrán katonákat használatukra. Bár korábban szó volt arról is, hogy Ukrajna az év végéig több ilyen típusú repülőt is megkaphat, Rácz óvatosan értékelte ennek jelentőségét. „Ez kiképzési és logisztikai szempontból is sokkal komplexebb, mint eddig bármi. Az F-16-os vadászrepülőgépek esetében nemcsak a pilótákat, meg a karbantartókat, meg a kezelőszemélyzetet kell kiképezni, hanem az F-16-osokat egészen másképp is kell üzemeltetni, és másmilyen repülőterek kellenek hozzájuk.

A szovjet típusokat úgy tervezték, hogy adott esetben improvizált szükségrepülőterekről is jól lehessen üzemeltetni őket, adott esetben nem is teljesen megtisztított futópályákról, tehát sokkal nyersebb körülmények között is képesek működni. Az F-16-osnál ez nincs így: ahhoz, hogy a gépeket biztonságosan lehessen üzemeltetni, olyan repülőterekre van szüksége Ukrajnának, ahol teljesen és tökéletesen tiszta a futópálya. A legkisebb kődarab, csavar, hulladék, mezei kisállat, bármi ilyesmi, ha bekerül a repülőgép hajtóművébe, bemegy a beömlőnyíláson, akkor az a repülőgép biztos pusztulását okozza” – mondta Rácz.

Ehhez képest a szovjet típusú MiG-29-es gépek szárnyánál, a beömlő nyílások fölött a felső oldalon látni kopoltyúszerű réseket, ami gyakorlatilag egy felső beömlő nyílás, ahonnan a hajtómű levegőt kaphat fel- és leszálláskor. „Ennek az a jelentősége, hogy ha szükségrepülőtérről kell üzemeltetni, ahol mondjuk nem biztos, hogy teljesen tiszta a futópálya, akkor a hajtómű nem alulról szívja be a levegőt, hanem ezeket a felső nyílásokat használja. Tehát lehet rosszabb állapotú repülőtérről is üzemeltetni, eleve ilyenre van építve a repülőgép. Hasonló, bár más kialakítású megoldással a Szuhoj Szu-27-es is rendelkezik. Az exszovjet típusoknak ráadásul a futóműve is erősebb, szintén a szükségrepülőterekről való üzemeltetés követelménye miatt. Viszont az F-16-os ezeket nem tudja. Azokhoz garantálni kell, hogy a repülőterek és a futópályák teljesen tiszták és mindenféle szennyeződéstől mentesek. Ráadásul ezt az állapotot fenn is kell tudni tartani, tehát valahogy meg kell tudni védeni ezeket a repülőtereket például az orosz rakéta- és robotrepülőgép-csapásoktól is. Ettől még nagyon messze vagyunk.”

A szakértő szerint még ha a pilóták és kisegítők kiképzése be is fejeződne időben, egyelőre nem látszik, hogy Ukrajnának alkalmas repülőterei lennének az F-16-osok folyamatos üzemeltetésére.

„Nem számítok arra, hogy jövő nyár előtt nagyobb számú F-16-ost látnánk ukrán színekben. Ez még sok idő, így a harccselekményekre ezek a gépek érdemi hatást jövő nyár előtt biztos, hogy nem fognak tudni gyakorolni.”

Frontsikerrel akar Putyin újraindulni

Jövő nyár előtt viszont szinte biztos, hogy megtartják Oroszországban az elnökválasztást: a Vlagyimir Putyin elnök mögött álló hatalompárt, az Egységes Oroszország decemberben rendez kongresszust, amin várhatóan maga Putyin is bejelentheti, hogy 2024 tavaszán ismét elindul egy újabb, hatéves elnöki ciklusért. Rácz szerint az orosz hatalmi elit számára a választás az első számú projekt.

„Putyin indulását muszáj is lesz bejelenteni legkésőbb december végéig, mert megvannak azok az alkotmányos határok, hogy mennyi idővel kell a választás előtt regisztrálni, meg nyilvántartásba venni a jelölteket, és leadni az aláírásokat. De már bejelentette az indulását az első elterelő jelölt vagy »áljelölt« is: Igor Girkin, aki a donyecki szeparatizmus egyik megteremtője és vezetője volt, és Sztrelkov fedőnéven vagy hívójellel működött, és aki felelős volt az MH-17-es Malaysia Airlines-gép lelövéséért is. Lehetséges, hogy lesz még néhány ilyen elterelő, zavarórepülést végrehajtó jelölt, hogy azt a benyomást keltsék, itt valóban plurális választások zajlanak. De ha Putyin jelölteti magát, akkor nem kérdés a győzelme jelen állás szerint.”

Zelenszkij nemrég úgy nyilatkozott, hogy szerinte Putyin frontsikereket akar látni december elejére, hogy ezzel harangozhassa be az indulását. Rácz szerint van ebben ráció, Oroszország ugyanis jelentős háborús sikert már nagyon régóta nem tudott felmutatni. „Az, hogy meg tudták fogni, meg tudták akasztani az ukrán ellentámadást, nem jelenti azt, hogy Oroszország új területeket foglalt volna el. Az ukrán ellentámadásban tanyacsoportokért és aprófalvakért zajlott a harc: Oroszország ilyeneket veszített, meg néhányat elfoglalt, de jelentős orosz katonai siker nagyon régen volt. Talán Bahmut bevétele volt az utolsó (idén májusban), de ott azóta is súlyos harcok zajlanak.”

Így elképzelhető, hogy a keleti frontnál lévő Avgyijivka körüli eseményekre magyarázatot adhat Zelenszkij nyilatkozata:

„Avgyijivkánál az orosz hadvezetés még bahmuti léptékkel is eszelős véráldozatokat vállalva küzd azért, hogy a városból kiszorítsa az ukrán védőket. Feltehetően ezt prezentálnák a hazai közönségnek úgy, mint valami jelentős katonai sikert – másrészt a város megszerzése azért is kulcsfontosságú lenne, hogy megszerezzék Donyeck és Luhanszk megye teljes területét.

Amikor Oroszország tavaly februárban ugyanis elismerte az úgynevezett Donyecki és Luhanszki Népköztársaság függetlenségét – majd tavaly szeptemberben annektálta azokat –, ezt a két területet a saját alkotmányuk szerinti határok mentén ismerte el – és mindkét »népköztársaság« magáénak követelte a két teljes megye területét, függetlenül attól, hogy akkor nem ellenőrizte őket.”

Ezeket a területi célokat Oroszország azóta sem tudta teljes mértékben megvalósítani, de közelebb jár hozzá, mint a háború előtt. Luhanszk megye mostanra majdnem teljesen orosz kézen van, Donyeck megyében pedig Bahmut megtartása mellett Avgyijivka megszerzése is kulcsfontosságú lenne. „Nyilván az egész megye megszerzése decemberig nem reális, de abból az elképesztő műveleti tempóból, amit Oroszország diktálni próbál Avgyijivkánál, tényleg teljes érzéketlenséget mutatva a veszteségekre, ebből le lehet szűrni azt, hogy a decemberi pártkongresszus előtt ki akarják tűzni az orosz zászlót Avgyijivkára. Ami ugye ukrán oldalról ennek az ellentétét teszi szükségessé: legalább addig tartani Avgyijivkát, ameddig erre a pártkongresszusra sor nem kerül, hogy ne adják meg Putyinnak ezt az örömet.”

Ukrajnában nem lehetséges a szavazás a hadiállapot alatt

Bár 2024 tavaszán Ukrajnában is parlamenti és elnökválasztást tartottak volna, a hadiállapot miatt ez nem lehetséges. „A nyár elején nagyon komoly reményeket fűztek nagyon sokan az ellentámadáshoz: voltak olyan elképzelések, hogy ha az ellentámadás tényleg átütő sikert érne el, akkor adott esetben ősszel fel lehetett volna oldani a hadiállapotot, és akkor tartani egy választást. Zajlottak a készülődések: kampánystábok is szerveződtek, és készültek a politikai erők arra, hogy ha a hadiállapot véget érne, akkor ugye a legkorábban 60 napon belül választást lehetett volna tartani. De nem ez történt.”

Rácz szerint ha nem történik valami „fekete hattyú”-jellegű, azaz nagyon alacsony valószínűségű, de nagyon nagy hatású változás, akkor ez a háború el fog húzódni, így a hadiállapot is sokáig fog tartani.

„Amíg pedig hadiállapot van, addig az alkotmány szerint nem lehet választást tartani, és hadiállapot idején az alkotmányt se lehet módosítani. Jogtechnikailag talán elképzelhető lenne nagyon elméleti síkon, hogy nem azonnal hosszabbítják meg a hadiállapotot, hanem két nap késéssel, és ebben a két napban megcsinálják az alkotmánymódosítást – de azért ennél az ukrán politikai rendszer demokratikusabb, ilyen jogtechnikai trükköket egy ennyire plurális országban nem lehet megcsinálni.

Arról nem is beszélve, hogy hadiállapot idején választást tartani politikailag is nagyon zűrös: korlátozva van a nyilvánossághoz való hozzáférés, most éppen be vannak tiltva az oroszbarátnak minősített pártok és médiacsatornák is. Ilyen körülmények között választást tartani, még ha alkotmányosan lehetséges is volna, akkor is nagyon messze volna az eredmény a demokratikusan elfogadhatótól, hiszen nagyon-nagyon egyenlőtlen lenne ez a verseny. De jelenleg nem látszik az, hogy bárki reálisnak tekintené, hogy itt belátható időn belül parlamenti vagy elnökválasztás lesz.”