Még 100 magyart és 15 külföldit mentett ki a magyar légierő gépe Izraelből

Az éjszaka folyamán 215 magyar állampolgárt evakuált a Hamász által megtámadott Izraelből közösen a magyar külügy és a Magyar Honvédség, ám rajtuk kívül további 100 magyar és 15 külföldi állampolgár is szeretett volna kijutni az országból, így egy harmadik gép visszament értük – jelentette be hétfőn fél tizenegy körül Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.

A bejelentést azután tette meg, hogy a gép elhagyta Izrael légterét, így a rajta utazók már biztonságban vannak. A Honvédelmi Minisztérium és a külügyminisztérium összesen 325 embert menekített ki Izraelből, így minden magyar, aki segítséget kért, már vagy Magyarországon van, vagy úton van ide.

„A 325 általunk kimenekített ember közül 15-en külföldi állampolgárok” – mondta Szijjártó. Tájékoztatása szerint a 15 külföldi állampolgár között izraeli, svéd, német, brit és portugál állampolgárok vannak. A 325 kimenekített közül 46 gyerek volt.

„A budapesti vészhelyzeti központban megemelt létszámmal dolgoznak, és várják azoknak a magyaroknak a jelentkezését, akiknek bármilyen segítségre szükségük van Izraelben” – fogalmazott a külügyminiszter, hozzátéve, hogy Budapest és Tel-Aviv között van légi közlekedés, de arra kéri a magyarokat, hogy csak nagyon halaszthatatlan esetben utazzanak Izraelbe a saját biztonságuk érdekében. Aki mégis Izraelbe megy, regisztráljon konzuli védelemre.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!