Irán ismét megerősítette, hogy támogatja a Hamászt

Irán külügyminisztere megismételte, hogy támogatja a Hamász fegyveresei által Dél-Izrael ellen szombaton elkövetett támadást. Hoszein Amir-Abdollahian vasárnap egy tweetben „az évek óta tartó gyilkosságokra [és] bűncselekményekre adott legitim válasznak” nevezte az erőszakot, írja a BBC. Ebrahim Raisiz iráni elnök közben a Wana palesztin hírügynökség által közvetített televíziós beszédében „a palesztin katonák és minden palesztin csoport győzelmének” nevezte az akciót.

A Hamász már korábban is közölte, hogy Irán segítségével hajtotta végre a szombat hajnali támadást, amelynek során fegyvereseinek százai áttörték a Gázai övezet körüli izraeli határvédelmi erődítményeket.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter azt mondta, hogy az Egyesült Államok eddig még nem talált közvetlen bizonyítékot iráni részvételre.

(BBC)

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!