Egy nappal a velencei buszbaleset után sem sikerült azonosítani az összes áldozatot

2023. október 5. – 01:01

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd este halálos buszbaleset történt Olaszországban, Velence közelében. Egy turistákat szállító busz ismeretlen okból áttörte egy felüljáró szalagkorlátját és a mélybe zuhant Mestre városában. Az olasz hatóságok egy nappal a tragédia után még mindig próbálják beazonosítani a 21 áldozatot – írja a BBC.

Jelenleg DNS-minták segítségével próbálják megerősíteni azoknak a személyazonosságát, akiknél nem találtak személyi okmányokat – közölte Bruno Cherchi ügyész. A tisztviselők szerint a halottak között három gyermek van, egyikük csecsemő.

A busz 39 turistát szállított Velence központjából egy kempingbe. Az eddig ismert információk szerint a balesetnek az olasz sofőr mellett kilenc ukrán, három német, négy román, két portugál és egy dél-afrikai állampolgár az áldozata.

A rendőrség szerint tizenöt ember sérült meg, közülük öten súlyosan – köztük vannak ukránok, osztrákok, spanyolok és más külföldi turisták is. Egy 7 és egy 13 éves német testvérpárt csonttörésekkel kezelnek a közeli Treviso kórházában. Szüleik a balesetben életüket vesztették.

A helyszín, ahol a busz lezuhant a felüljáróról – Fotó: Claudia Greco / Reuters
A helyszín, ahol a busz lezuhant a felüljáróról – Fotó: Claudia Greco / Reuters

A BBC azt írja, hogy a környéken élők, akik részt vettek a mentésben, azt hitték, hogy földrengés volt. „Leszaladtunk oda, ahol a busz lángolt, és hallottam, hogy egy nő azt kiabálja: »A gyermekem, a gyermekem!«” – mesélte Boubacar Touré, az egyik lakó. Neki sikerült kihúznia egy súlyosan megégett nőt és a fiát. „Sokakat meg tudtunk menteni, de sajnos mások meghaltak” – mondta. Boubacar és a mentésben segítő lakótársai is azt mondták, hogy a tragédia óta nem tudnak aludni.

A busztársaság hangsúlyozta, hogy a 13 tonnás jármű elektromos meghajtású volt, illetve cáfolták azokat a korábbi híreket, amelyek szerint metángázzal hajtott buszról van szó. Mauro Longo tűzoltóparancsnok azt mondta, hogy a busz akkumulátorai kigyulladtak, ami bonyolította a mentési munkálatokat. Veneto régió vezetője, Luca Zaia szerint minden jel arra utal, hogy a sofőr rosszul lett, és elvesztette uralmát a busz felett.

Massimo Fiorese, a La Linea buszvállalat vezérigazgatója elmondta, hogy a jármű kevesebb mint egy éves volt, a sofőr pedig nagy tapasztalattal rendelkezett. A vezérigazgató látta a baleset előtti pillanatokról készült felvételt, amin az látszik, hogy busz lelassul és „majdnem állóra” fékez, amikor a szalagkorlátnak ütközik és lezuhan. „Azt hiszem, a sofőr rosszul lehetett, másképp nem tudom megmagyarázni a történteket” – mondta Fiorese, hozzátéve, hogy a sofőr kevesebb mint két órával a baleset előtt kezdte meg a műszakját.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!