Távollétében nyolc és fél év börtönre ítélték az orosz újságírónőt, aki élő adásban tiltakozott a háború ellen

2023. október 4. – 11:28

Másolás

Vágólapra másolva

Távollétében nyolc és fél év szabadságvesztésre ítélte egy bíróság Marina Ovszjannyikovát – írja a Sky News. A volt televíziós műsorszerkesztőt az orosz fegyveres erőkről szóló hamis hírek terjesztése miatt ítélték el.

Marina Ovszjannyikova tavaly márciusban a Pervij Kanal orosz csatorna esti híradójának élő adásában a műsorvezető háta mögött feltartott egy háború megállítását követelő plakátot, amelyre azt is ráírta: „Ne higgyetek a propagandának! Itt hazudnak nektek!” Az eset után előállították, de akkor még csak pénzbírsággal sújtották.

A tévétől való távozása után külföldre költözött, és a Die Welt című német lapnál kapott állást. Júliusban azonban hazatért Moszkvába, hogy visszaszerezze két kiskorú gyereke felügyeleti jogát, akiket a volt férje el akar venni tőle. Ekkor sem maradt tétlen, júliusban a Kremllel szemben egy plakátot tartott a magasba, Vlagyimir Putyin orosz elnököt gyilkosnak, az orosz katonákat pedig fasisztáknak nevezte.

Marina Ovszjannyikova 2022 márciusában az orosz állami televízió adásában, és 2022 augusztusában a moszkvai bíróságon – Fotó: AFP Marina Ovszjannyikova 2022 márciusában az orosz állami televízió adásában, és 2022 augusztusában a moszkvai bíróságon – Fotó: AFP
Marina Ovszjannyikova 2022 márciusában az orosz állami televízió adásában, és 2022 augusztusában a moszkvai bíróságon – Fotó: AFP

A júliusi akciót már nem úszta meg bírsággal, a 45 éves nőt tavaly augusztusban két hónapra házi őrizetbe helyezték, októberben viszont a 11 éves lányával együtt megszökött az otthonából. Azóta egy meg nem nevezett európai országban tartózkodik (tavaly Berlinben élt és dolgozott, az ügyvédje most nem árulta el, hol van). Oroszországban azóta is körözik. Egy tavalyi interjúban azt mondta, a Moszkvában élő 17 éves fia hazaárulónak tartja őt, és nem beszélnek.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!