Lengyelország és Csehország is ideiglenes ellenőrzést vezet be a Szlovákiával közös határán
Lengyelország ideiglenes ellenőrzést vezet be a növekvő migrációs nyomás miatt Szlovákiával közös határán. Hétfő éjféltől nyolc közúti, három vasúti és tizenegy gyalogos átkelőre korlátozzák a határforgalmat a két ország között – jelentette be Mariusz Kamiński lengyel belügyminiszter egy keddi sajtókonferencián Varsóban.
Nem sokkal később Petr Fiala cseh kormányfő is azt közölte, hogy Csehország szerdától visszaállítja a cseh-szlovák határ ellenőrzését az illegális migránsok számának emelkedése miatt – írta az MTI.
Kamiński a schengeni kódexre hivatkozva azt mondta: az intézkedést egyelőre tíz napra vezetik be, de legfeljebb két hónapig meghosszabbítható. A döntésről a schengeni előírásokkal összhangban értesítették a szlovák, a német, az osztrák és a cseh belügyminisztériumot, valamint az Európai Bizottságot is.
A lengyel PAP hírügynökség beszámolója szerint a belügyminiszter kiemelte, hogy tavalyhoz képest közel ezer százalékkal nőtt az illegális migráció Szlovákiában. „Mindössze két hét alatt 511 illegális migránst észleltünk és vettünk őrizetbe. A kormány úgy döntött, hogy újraindítja az ideiglenes határellenőrzést a szlovák határon” – mondta a lengyel belügyminiszter, és megjegyezte, hogy valószínűleg a cseh hatóságok is az ideiglenes határellenőrzés bevezetéséről fognak dönteni.
Ez így is történt, Vít Rakušan cseh belügyminiszter bejelentette, hogy éjféltől szúrópróbaszerű ellenőrzéseket tartanak a cseh–szlovák határ egész hosszában. Csehország a lépését egyeztette Lengyelországgal. Petr Fiala cseh miniszterelnök a Twitter-oldalán azt írta: „Az EU-ba érkező illegális migránsok száma ismét emelkedni kezd. Nem vesszük ezt félvállról, és gyorsan reagálunk a helyzetre. Az ellenőrzések révén jobban tudjuk majd garantálni polgáraink biztonságát. Különösen az embercsempészek és emberkereskedők ellen folytatunk aktív küzdelmet.”
Az elmúlt időszakban Magyarországról tömegével érkeznek Szlovákiába illegális migránsok. A migrációs hullám által érintett dél-szlovákiai falvak helyzetéről ebben a riportban írtunk részletesen.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!