Rituális tömeggyilkosságnak néztek egy jógaórát, amelynek résztvevőire a rendőrök törtek rá

2023. szeptember 8. – 00:57

Másolás

Vágólapra másolva

Alaposan meglepődhettek egy jógaóra résztvevői, miután annyira jól sikerült a földön fekve a relaxációjuk, hogy egy kutyasétáltató pár halottnak nézte őket, és kihívta a rendőrséget az angliai Chapel St Leonardsban.

A BBC szerint a huszonkét éves Millie Laws jógaoktató hét tanítványának tartott órát egy tengerparti kávézóban szerdán este. Mind a heten csukott szemmel, betakarva feküdtek a földön, a teremben a sötétséget csak gyertyák és mécsesek fénye tört meg, miközben Laws sámándobbal járt körbe közöttük.

Ő is észrevette, hogy egy kutyát sétáltató pár benéz az ablakon, de miután gyorsan továbbmentek, nem tulajdonított ennek túl nagy jelentőséget. Csakhogy később kiderült, hogy a pár azzal hívta fel a rendőrséget, hogy szerintük tömeggyilkosság történt, a körülmények miatt pedig valamiféle rituálét is sejtettek a háttérben.

Hamarosan öt rendőrautó jelent meg a faluban a helyszínen, Laws pedig először nem is értette, mi történt. „Egyszerre volt vicces és szürreális” a helyzet, mondta, miután a rendőrök mindenkit épségben találtak.

A kaland után a jógaórának helyet adó kávézó is részletesen kiírta a Facebookra, hogy mi történt, és a végén arról is mindenkit biztosított, hogy nem részei semmilyen őrült szektának.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!