Örményország közös hadgyakorlatot tart az Egyesült Államokkal

2023. szeptember 6. – 13:15

Másolás

Vágólapra másolva

Örményország közölte, jövő héten közös hadgyakorlatot rendez az Egyesült Államokkal, írja a Reuters.

Az örmény védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a szeptember 11–20. közötti gyakorlat célja, hogy felkészítse erőit a nemzetközi békefenntartó missziókban való részvételre. Azt nem közölte, hogy mennyi amerikai és örmény katona vesz részt a gyakorlaton.

A lépés vélhetően nincs ínyére Oroszországnak, aminek katonai támaszpontja van Örményországban, és magát a dél-kaukázusi térség kiemelkedő hatalmának tekinti, amely régió 1991-ig a Szovjetunió része volt.

Oroszország katonákat állomásoztat a térségben, hogy fenntartsák azt a megállapodást, amely 2020-ban véget vetett az Örményország és Azerbajdzsán közötti háborúnak.

Nikol Pasinyan örmény miniszterelnök egy olasz újságnak adott hétvégi interjújában azt mondta, Oroszország nem védte meg Örményországot az Azerbajdzsán részéről érkező, szerinte folyamatos agresszióval szemben. Utalt arra, hogy Oroszország az ukrajnai háború miatt nem képes Örményország minden biztonsági igényét kielégíteni.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak azt mondta, nem ért egyet Pasinyan megjegyzéseivel. „Oroszország következetes, fontos szerepet játszik a régió helyzetének stabilizálásában” – mondta.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!