A vendégek szeme láttára tört el a szárnya a kisrepülőnek, amellyel a pár bejelentette, hogy kislányt várnak

Egy mexikói pár rendezett egy vendégséget, amelyen egy felbérelt kisrepülő segítségével akarták bejelenteni a meghívottaknak a születendő gyerekük nemét, ez azonban tragikus véget ért, miután a gép a földbe csapódott.

A pár egy „Oh Baby” felirat és rengeteg színes lufi társaságában várta kézen fogva a kertben, hogy feltűnjön a kisrepülő, amely meg is érkezett, és rózsaszín csíkot húzva egyértelművé tette, hogy kislányuk születik majd.

Az egyik résztvevő videóján látható, hogy rögtön utána a pilóta megpróbálta felhúzni a gépet, de a bal szárny eltört, a repülő pedig nem messze a földbe csapódott, számolt be róla a Marca, amit a 444 vett észre.

A Marca szerint a vendégek elsőre nem is fogták fel, hogy mi történt, a videó készítője is visszafordult a boldogan ölelkező pár felé. Később kiderült, hogy a 32 éves pilótát a roncsok között találták meg. Kórházba szállították, ahol azonban már nem tudták megmenteni az életét.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!