Majomhangokat utánzó emberekkel próbálják elriasztani a portyázó majmokat az indiai G20-csúcs közeléből

2023. augusztus 30. – 17:46

Másolás

Vágólapra másolva

A jövő héten, szeptember 9. és 10. között Újdelhiben tartandó G20-csúcstalálkozó szervezői majomhangokat utánzó emberekkel és kartonbábukkal próbálják majd távol tartani a portyázó hulmán majmokat a diplomáciai eseménytől – írta az MTI.

Újdelhi városi tanácsa több mint 30 embert vett fel azzal a céllal, hogy kiképzett „majomemberként” szakszerűen utánozzák a környéken rendszeresen randalírozó hulmán majmok agresszív kiabálását, hogy ezzel elriasszák az állatokat a csúcstalálkozó környékéről.

„Nem tudjuk a majmokat eltávolítani természetes élőhelyükről, ezért ez a 30-40 férfiból álló, erre a célra kiképzett csapat fogja elijeszteni őket a rendezvény helyszínéről. Egy-egy majomembert fogunk elhelyezni a delegációkat elszállásoló hotelek közelében, illetve olyan helyeken, ahol a majmok fel szoktak bukkanni” – mondta a városi tanács egyik vezetője a francia AFP hírügynökségnek.

Bár Indiában alapvetően nagy becsben tartják a majmokat, a lakott területeken dorbézoló állatok sok bosszúságot okoznak azzal, hogy rendszeresen kerteket és tetőteraszokat dúlnak fel, sőt olykor még emberekre is rátámadnak, hogy élelmet szerezzenek.

Életnagyságú majomfigura egy újdelhi parkban 2023. augusztus 30-án, tíz nappal a G20-csúcstalálkozója előtt – Fotó: Arun Sankar / AFP
Életnagyságú majomfigura egy újdelhi parkban 2023. augusztus 30-án, tíz nappal a G20-csúcstalálkozója előtt – Fotó: Arun Sankar / AFP

A városvezetés attól tart, hogy az izgatott majomhordák esetleg megrohamozhatják az állam- és kormányfőket szállító konvojokat, ezért az erdészeti részleg segítségével tervet dolgoztak ki az ilyen incidensek elkerülésére. A terv része az is, hogy a város több pontján hulmán majmokat ábrázoló, életnagyságú kartonbábukat helyeznek el, amelyeket mozgatni is fognak, hogy még élethűbbek legyenek.

A városvezetés már korábban is különböző trükkökhöz folyamodott, hogy kordában tartsák a majmokat. Egy időben idomított majmokkal járőröztek, de annak a gyakorlatnak egy bírósági döntés vetett véget, miután megállapították, hogy kegyetlen dolog emiatt fogságban tartani az állatokat. A küzdelmet nehezíti, hogy a hulmán majmok kifejezetten gyorsan tanulnak: a hangokat is kiadó, műanyag hulmánbábu korábban mindössze három napig volt hatásos, azután a felbátorodott majmok darabokra tépték.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!