Osztrák belügyminiszter: Schengen működésképtelen, nem értünk egyet a bővítésével
A schengeni rendszer működésképtelen, Ausztria ezért nem ért egyet a bővítésével, mondta szerdán Gerhard Karner osztrák belügyminiszter, miután román hivatali kollégájával, Cătălin Predoiuval találkozott Bécsben, írta a G4media.
Karner szerint a rendszer akadozásának jele, hogy már most is van határellenőrzés a német-osztrák, az osztrák-magyar vagy az osztrák-szlovén határon, és tárgyalások voltak a német-lengyel határ ellenőrzésének bevezetéséről is. A miniszter szerint ezért most nem időszerű a schengeni övezet kiterjesztése. Karner azt is hozzátette, hogy a menekültügyi eljárásokat szabályozó dublini rendszernek is megvannak a maga hibái, ez is javításra szorul.
Cătălin Predoiu a közös sajtótájékoztatón azt mondta, megértette, hogy Ausztriának nem Romániával van problémája, és leszögezte, hogy a két ország készen áll a közös munkára.
„Szerettem volna látni, hogy vannak-e panaszok azzal kapcsolatban, ahogyan Románia védi a határait, és örömmel láttam, hogy Ausztria is látja a fejlődést” – fogalmazott Predoiu.
Ausztria decemberben megvétózta Románia és Bulgária schengeni csatlakozását, az utóbbi hónapban pedig mind Karl Nehammer kancellár, mind Gerhard Karner belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy álláspontjukat fenntartják. Ausztria azzal indokolta a vétóját, hogy Románia nem tartóztatja fel az illegális bevándorlókat, akik később Ausztriába jutnak. Románia ezt a vádat elutasította.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!