Ferenc pápa a gabonaexport újraindítását kérte az oroszoktól
Ferenc pápa a fekete-tengeri gabonamegállapodás helyreállítására szólította fel Oroszországot. A katolikus egyházfő szokásos vasárnapi üzenetében arra kérte Moszkvát, tegye lehetővé Ukrajna számára, hogy tengeri kikötőiből gabonát exportáljon.
„Azért fordulok testvéreimhez, az Orosz Föderáció hatóságaihoz, hogy a fekete-tengeri kezdeményezés folytatódjon, és a gabonát biztonságosan lehessen szállítani”
– mondta Ferenc pápa.
Oroszország július 17-én jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg az egyezséget. A fekete-tengeri gabona exportjáról tavaly júliusban született megállapodás. Az alku értelmében három fekete-tengeri kikötőből biztonságos folyosókon keresztül lehet gabonát exportálni, és a megállapodás végrehajtását Törökország koordinálja. A megállapodást legutóbb május 17-én hosszabbították meg hatvan nappal. (Guardian)
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás