Lezuhant egy turistákat szállító helikopter a Mount Everest közelében

2023. július 11. – 15:51

Másolás

Vágólapra másolva

Hat emberrel a fedélzetén lezuhant egy helikopter kedden Nepálban a Mount Everest közelében, a balesetben mindenki életét vesztette – közölték helyi kormányzati források. Az MTI híre szerint a jármű öt mexikói turistát szállított. A helikopteres kirándulás úti célja a világ legmagasabb hegycsúcsának környéke volt, és már visszafelé tartottak a nepáli főváros, Katmandu irányába, amikor elvesztették a kapcsolatot a gép nepáli pilótájával.

A Manang Air légitársaság által üzemeltetett helikopter kedden Katmandutól északra zuhant le Likkhu település közelében. A Manang Air egyike azoknak a légitársaságoknak, amelyek turistákat szállítanak Nepál magas hegycsúcsai, köztük az Everest közelébe. A mentők öt holttestet megtaláltak, és a hatodikat még keresik – mondta el egy repülőtéri tisztségviselő.

A hegymászószezon májusban véget ért Nepálban, és beköszöntött az esős évszak. Ebben az időszakban nem jellemző, hogy turistákat kirándulni visznek a 8848 méter magas Everest közelébe, mert gyakran kedvezőtlenek a látási viszonyok, és az időjárás alakulása kiszámíthatatlan.

A himalájai országban nem ritkák a légi balesetek, számos légitársaság kis repülőtereket használ a közutaktól távol eső, felhőkbe burkolózó hegyvidékeken. Januárban a turisták körében népszerű Pokhara város közelében zuhant le egy repülőgép, abban a balesetben 71 ember vesztette életét. Nepálban harminc éve nem történt ilyen súlyos légi szerencsétlenség.

A hegymászás tekintetében az idei volt az egyik leghalálosabb szezon a Mount Everesten, ezért Nepál szigorítaná a mászási szabályokat. Legalább 12 hegymászó vesztette életét a Mount Everesten, valamint öt külföldi hegymászót eltűntként tartanak nyilván – valószínűsíthető, hogy egyikük a magyar Suhajda Szilárd, aki nem élte túl a csúcstámadást.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!