Lengyel lapok szerkesztői közös nyilatkozatban állnak ki a független média mellett

2023. június 28. – 15:21

Másolás

Vágólapra másolva

Közös nyilatkozatot tett közzé több lengyel lap vezető szerkesztője, a lengyel független média mellett állnak ki, amiért az ország jobboldali kormánya egyre erősebb ellenőrzés alá vonja a sajtót, írja a Variety. A nyilatkozatot aláírták például a Fakt, a Polityka és a Gazeta Radomszczańska, valamint a nemzetközi média, például a Forbes és a Canal+ főszerkesztői is.

„A vezetésünk alatt álló szerkesztőségek szolidaritást fognak vállalni, és határozottan tájékoztatni fogják a nyilvánosságot a kormánypártnak a média befolyásolására irányuló minden kísérletéről – olvasható a közleményben. – Együttesen arra fogunk törekedni, hogy megőrizzük a szabad és független médiakörnyezetet, amely demokratikus társadalmunk sarokköveként szolgál, és biztosítja a nyilvánosságnak a hiteles információkhoz való hozzáférési jogát.”

Lengyelországban még ebben az évben parlamenti választásokat tartanak, és előtte a média ellenőrzése a kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) egyik legfontosabb napirendi pontja lesz. Többen azt gondolják, a PiS vezetői a független médiát arra használják, hogy megosszák a közvéleményt, azt sugallva: tudósításaik az orosz propagandához igazodnak, és ártanak a lengyel értékeknek.

Lengyelország legnagyobb hír- és szórakoztató csatornájának, a TVN-nek a tulajdonosa a Warner Bros. Discovery. A vállalat hat hónappal ezelőtt kérvényezte működési engedélye megújítását, de még nem hagyták azt jóvá. „Az engedély megújítása nem lehet több, mint formalitás, az eljárásnak egyszerűnek és hatékonynak kell lennie” – mondta Kasia Kieli, a WBD Poland elnöke és ügyvezető igazgatója, a TVN vezérigazgatója. „Már hat hónap telt el azóta, hogy benyújtottuk a megújítási kérelmet. Ez aggasztó azok után, amit a múltban a TVN24 hírcsatornánkkal és a sajtó elleni támadásokkal kapcsolatban tapasztaltunk.”

A lengyel parlament májusban fogadta el a jogszabályt, melynek értelmében a parlamenti alsóház által megválasztott kilenctagú állami bizottság elemezni fogja a 2007 és 2022 közötti intézkedéseket, és ennek alapján kezdeményezheti az esetleg orosz befolyás hatására meghozott döntések felfüggesztését.

Az érintett döntéshozókra adminisztratív büntetéseket szabhatnak ki. Ilyen büntetés lehet például, hogy az illetők tíz évig nem kerülhetnek olyan pozícióba, amelyhez nemzetbiztonsági átvilágítás kell, vagy olyanba, amelyben közpénzek sorsáról kell dönteni.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!