Hat éve halott férfit találtak meg a lakásában Angliában
Hetvenéves korában, 2017 tavaszán halhatott meg az angliai Bolton at Home lakásszövetkezettől bérelt otthonában a hetvenéves Robert Alton – írja a Híradó.hu. A rendőrség idegenkezűséget nem állapított meg, de a halál pontos okát nem tudták minden kétséget kizáróan megállapítani.
A férfi halála azért nem tűnt fel az ingatlanhasznosító cégnek, mert egy automatikusan működő díjfizetési rendszeren keresztül rendszeresen levonásra került a lakbér. Hogy a holttest bomlásával együtt járó szagok, illetve Robert Alton „eltűnése” másnak – ismerősnek, rokonnak, családtagnak – hogyan nem szúrt szemet, az nem derül ki a hírből.
A cég vezérigazgatója közleményt adott ki az esetről, ebben azt írta: „sokakat felzaklatott, hogy a Robert Alton holttestét ilyen hosszú ideig nem találták meg”. A működésükön változtató intézkedésekkel igyekeznek csökkenteni „annak kockázatát, hogy ilyen szomorú eset még egyszer előforduljon.”
A közleményből kiderül: többször megpróbálták már elérni az elhunytat, de hiába. A holttestére most annak apropóján találtak rá, hogy a lakás gázkészülékeinek ellenőrzése miatt keresték. Miután bejutott a lakásba, a helyszínen bontatlan levelek tömkelegét, 2017-ben lejárt élelmiszereket, egy olvasószemüveget, valamint egy tévéújságot is találtak, amely a 2017. május 4-i programok ismertetésénél volt nyitva.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!