Közel harminc évig ült börtönben nemi erőszakért egy amerikai férfi, miközben maga az áldozat is állította: nem ő volt a tettes

2023. május 10. – 15:09

Másolás

Vágólapra másolva

29 év után szabadult a börtönből egy amerikai férfi, akit tévesen ítéltek el nemi erőszakért. A férfi úgy ült közel harminc évig börtönben, hogy maga az áldozat is végig állította: nem ő volt az erőszaktevő – írja a CNN.

A New Orleans-i Patrick Brownt a hatéves nevelt lánya megerőszakolásáért ítélték el 1994-ben. A férfi végig ártatlannak vallotta magát. A kislány nem vett részt a tárgyaláson, Brownt olyan felnőttek tanúvallomásai alapján ítélték el, akik arról vallottak, „amit szerintük a lány mondott”.

2002 után Brown mostohalánya többször is kérte az ügyészséget, hogy vizsgálják felül az ítéletet, és emeljenek vádat a tényleges elkövető ellen. Közel húsz évig nem járt sikerrel.

Az ügyészség polgári jogi osztálya végül 29 évvel az ítélet után indított vizsgálatot az ügyben, és megállapította, hogy „a bizonyítékok alátámasztják az áldozat beszámolóját”. A bíróság ezután hatályon kívül helyezte az ítéletet. Ezen a tárgyaláson már az áldozat is részt vett, és Brown ártatlansága mellett tanúskodott. A most 49 éves férfit hétfőn engedték ki a börtönből.

„Ez az áldozat nemcsak a gyermekkori szexuális erőszak mély traumáját élte át, hanem azt a traumát is, hogy tudta, hogy rossz embert zártak közel három évtizedere börtönbe, miközben az őt megerőszakoló férfi szabadon sétálhatott” – mondta Emily Maw, a polgári jogi osztály vezetője. „Ez egy nagyon szomorú eset, de reméljük, hogy ez lezárást hoz az áldozat és Patrick Brown számára, és mindketten túlléphetnek rajta”.

„Szívszorító tudni, hogy ezt a nőt elzavarták és figyelmen kívül hagyták, bármennyire is kellemetlen volt az igazsága, miközben ő csak azt akarta, hogy a valódi elkövetőt vonják felelősségre” – kommentálta az ügyet a New Orleans-i kerületi ügyész, Jason Williams.

Williams 2021-ben pont azért indította el a polgári jogi osztályt, hogy „felülvizsgálja a jogtalan elítélések és a túlzott büntetések eseteit”. A részleg közel hároméves működése alatt már 284 ügyben avatkozott be.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!