A belgrádi ámokfutó elé állt, több társát megmentette az erdélyi röplabdacsapat edzőjének lánya

2023. május 7. – 16:14

A belgrádi ámokfutó elé állt, több társát megmentette az erdélyi röplabdacsapat edzőjének lánya
Részvétnyilvánítók állnak sorba a belgrádi Vladislav Ribnikar iskola előtt, két nappal azután, hogy egy diák lelőtte nyolc társát és egy iskolaőrt az épületben – Fotó: Oliver Bunic / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A zilahi SCM röplabdaedzőjének 14 éves lányát is halálos lövés érte május 3-án, amikor Kosta Kecmanović társaira támadt a belgrádi Vladislav Ribnikar iskolában. Ema megpróbálta leállítani az ámokfutót, ezzel több társát megmentette, írta a szerb Blic napilap alapján a Libertatea.

Emát szombaton temették el a szerb főváros központi temetőjében. A szertartást celebráló Hilarion püspök, Porfirije pátriárka helytartója a lány bátorságáról beszélt. „Nehezen tudok ma megszólalni. A kín és fájdalom közepette kérjük az Urat, hogy adjon erőt a szülőknek ahhoz, hogy tovább éljenek Emáért. Ő Krisztus katonája és hőse, és nem véletlen, hogy a legjobbak esnek el, hogy az ő áldozatuk révén tovább élhessünk. Imádkoznunk kell a fiúért és boldogtalan lelkéért is” – kezdte beszédét a püspök a gyászszertartáson.

A továbbiakban felidézte, hogy Ema az ámokfutó elé állt és kérdőre vonta, majd arra kérte, hogy álljon le, ezzel pedig időt nyert néhány társa kimenekítésére.

Ema Kobiljski temetésén több százan vettek részt, többek között szerb sportolók, a zilahi sportklub képviselői, a lány iskolatársai, de olyanok is, akik nem ismerték személyesen a családot. Dragan Kobiljski, a zilahi SCM edzője, Ema édesapja végig a kezében tartotta lánya imádott plüssmackóját, a támadást túlélő osztálytársak pedig egy fehér virággal búcsúztak tőle.

A 13 éves Kosta Kecmanović két fegyverrel lépett május 3-án reggel az iskola épületébe, ahol az iskolaőrt és nyolc gyermeket ölt meg, további hat diákot és egy tanárt pedig megsebesített. Mivel a diák még nem töltötte be a 14. életévét, nem büntethető. A rendőrség szombaton közölte, hogy az elkövető édesapját őrizetbe vették, és javasolni fogják az előzetes letartóztatását.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!