Volt egy kis villongás Stephen King és Elon Musk között a Twitteren
A világ egyik legismertebb írója, a horrortörténeteivel befutó Stephen King a Twitteren elmélkedett arról, hogy a platform Blue-tagságának nyolcdolláros árát a Twittert tulajdonló Elon Musk inkább Ukrajnának adhatná, hozzácsapva még egy kis pénzt.
Erre Elon Musk azzal reagált, hogy ő már adományozott 100 millió dollárt (kb. 34 milliárd forint) Ukrajnának, majd megkérdezte Kinget, hogy ő mennyit adományozott eddig. Erre egyelőre nem érkezett válasz.
Musk ráadásul felelevenítette Mihajlo Fedorov egyik tavalyi tweetjét, melyben az ukrán politikus megköszöni Musknak, hogy biztosítja Ukrajna számára a Starlinket, ami műholdak segítségével nyújt internetes szolgáltatást a honvédő háborút vívó országnak. (A Starlink műholdhálózatot ráadásul nemcsak polgári, hanem Ukrajna számára életbevágóan fontos katonai kommunikációra is használják.)

Stephen Kingnek egyébként nem is kellett fizetnie a Twitter Blue-tagságért. Musk egyik óriási találmánya az volt a Twitter élén, hogy a hitelesítésre használt kék pipát elvette minden profiltól, és csak azok kapták meg, akik havonta előfizetnek a szolgáltatásra. Ezzel gyakorlatilag megvásárolhatóvá tették a hitelességet bizonyító vizuális jelzést a Twitteren. Nemrég mégis egy csomó előfizető – köztük King is – visszakapta a kék pipát ingyen. Ez alapvetően a népszerű profilokat érinti, de van köztük olyan is, amelynek nincs egymillió követője. Hivatalos infó ugyan nincs, de egyes felmérések szerint március óta kevesebb mint 400 ezer felhasználó fizet világszerte a Twitterért.
Musk tavaly októberben 44 milliárd dollárért vásárolta meg a közösségi platformot. Nemrég a BBC-nek mégis azt mondta, a Twitter vezetése fájdalmas és nem buli, „a megfelelő személynek” eladná. Hogy ez pontosan mit jelent, nem tudni, pár hónapja, amikor a Twitter közössége megszavazta, hogy mondjon le a cég vezérigazgatói posztjáról, azt mondta, lemond, amint megtalálja „a megfelelő személyt” a posztra. Ez azóta sem történt meg.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!