NATO-főtitkár Kijevben: Ukrajnának jogos helye van a NATO-ban

Jens Stoltenberg a NATO főtitkára kijevi látogatásán kijelentette: Ukrajnának jogos helye van a NATO-ban. Stoltenberg, aki a háború kirobbanása óta először járt az ukrán fővárosban, arról beszélt Volodmir Zelenszkij mellett, hogy idővel a szövetség támogatása lehetővé is fogja tenni a csatlakozást.

A NATO-főtitkár további katonai támogatást ígért Ukrajnának, elmondta, hogy eddig több tízezer ukrán katonát képeztek ki NATO-szövetséges országok, és közel 65 milliárd eurónyi segélyt is nyújtottak.

„A NATO ma, holnap és addig önök mellett áll, ameddig az szükséges”

– jelentette ki Stoltenberg, majd meghívta Zelenszkijt a vilniusi NATO-csúcsra. Arról is beszélt, hogy nem tudják, mikor ér véget a háború, azonban az oroszok tettei „mérgezőek”, így szerinte folytatni kell Ukrajna támogatását. Zelenszkij szerint Ukrajna jelenléte a vilniusi találkozón történelmi jelentőségű lehet.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közös sajtótájékoztatója – Fotó: Alina Yarysh / Reuters
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közös sajtótájékoztatója – Fotó: Alina Yarysh / Reuters

Jens Stoltenberg csütörtökön meglátogatta Bucsát, majd megkoszorúzta az Ukrajnáért elesettek emlékfalát is.

(Reuters, Sky News)

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!