Szudán: 56 civil halhatott meg a hadsereg és a paramilitáris erők folytatódó összecsapásaiban

2023. április 16. – 10:04

Szudán: 56 civil halhatott meg a hadsereg és a paramilitáris erők folytatódó összecsapásaiban
Burháni és Hemetdi, elnök és alelnök, immár ádáz ellenfelek. Fotó: Ashraf Shazly / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A felek egymást okolják a harcok kirobbantásáért. Az elnöki palotáért, a tévéért és katonai támaszpontokért folyik a küzdelem, de a civilek is veszélyben vannak.

Szudánban súlyos összetűzések robbantak ki szombaton, és vasárnap egyre jobban terjed a háború. A háború két kulcsfigurája Abdel Fattah al-Burháni tábornok és a hozzá lojális hadsereg, ellenfele Szudán helyettes vezetője, Mohamed Hamdan Dagalo, más néven Hemedti. Ő a félkatonai Gyors Támogató Erők (RSF) paramilitáris egységeinek a vezetője, a hadsereg és az RSF közötti konfliktus eszkalálódott.

Afrika harmadik legnagyobb területű, közel 47 milliós országában 2019-ben üldözték el a három évtizeden keresztül uralkodó diktátort, és az ország irányítását 2021 októberében vette át katonai puccsal a Szuverenitási Tanács, élén Abdel-Fattah Burháni tábornokkal, a szudáni hadsereg vezetőjével. Azonban az RSF is erős maradt, nem akart leszerelni és a hadseregbe integrálódni A felek egymást hibáztatják a harcok kirobbantásáért.

Először Szudán fővárosában, Kartúmban lehetett fegyverropogást hallani, az RSF megtámadta a hadsereg több támaszpontját, és bejelentette, hogy elfoglalta a kartúmi nemzetközi repülőteret, az elnöki palotát, valamint az ország északi részén fekvő Merove katonai támaszpontját.

Most a BBC beszámolója szerint már 56 civil áldozatról biztosan tudni, és a harcok a kartúmi elnöki palota, az állami tévé és a hadsereg főhadiszállása mellett átterjedtek a Kartúmmal szomszédos Omdurman és a közeli Bahri városaira, de szemtanúk a vörös-tengeri Port Sudan városából is lövöldözésről számoltak be.

A hadsereg tájékoztatása szerint a repülőgépeik az RSF támaszpontjait lövik, az ország légiereje pedig arra kérte az embereket, hogy maradjanak otthonaikban.

Az áldozatok számáról egy szudáni orvosi bizottság tett közzé számokat, az 56 halott mellett legalább 595 sérültről is hírt adtak.

  • Az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) három alkalmazottja is életét vesztette az ország nyugati részén található Kabkabiya városában.
  • A Saudia szaúdi légitársaság közölte, hogy az egyik Airbus-át is lövés érte.
  • Számos légitársaság felfüggesztette járatait Kartúmba, a szomszédos Csád pedig lezárta szudáni határát.

„Nincs áramunk”

– mondta a BBC-nek egy brit-szudáni orvos, aki rokonait látogatta Kartúmban. A fővárosban hidakat és utakat zártak le, az iskolák is lehúzták a rolót.

Az Egyesült Államok, az EU, Kína , Oroszország és Törökország is a harcok azonnali beszüntetésére szólított fel. Az ENSZ főtitkára beszélt is a harcoló felekkel, és ő is felszólította őket, hogy vessenek véget az erőszaknak.

Frissítés: az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) felfüggesztette tevékenységét Szudánban, mivel vasárnap a szervezet három alkalmazottja életét vesztette a hadsereg és félkatonai fegyveresek összecsapásaiban. Volker Perthes, az ENSZ szudáni egységesített átmeneti segítségnyújtási missziójának (UNITAMS) vezetője szerint a WFP dolgozóit munkájuk végzése közben ölték meg az Észak-Dárfúr államban található Kabkabíja településen.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!