Letartóztatták a NATO-dokumentumok feltételezett kiszivárogtatóját

2023. április 13. – 23:17

Letartóztatták a NATO-dokumentumok feltételezett kiszivárogtatóját
Az FBI ügynökei őrizetbe veszik Jack Teixeirát – Fotó: Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államokban csütörtökön letartóztattak egy 21 éves férfit, akiről úgy vélik, hogy köze van a kiszivárgott amerikai hírszerzési dokumentumokhoz, amihez több ezer ember hozzáférhetett – írja a New York Times.

A lap azt írja, hogy a férfit Jack Teixeirának hívják, korábban a Nemzeti Gárda massachusettsi légibázisának hírszerző egységénél dolgozott. Teixeira állítólag adminisztrátora volt annak Thug Shaker Central elnevezésű Discord-szervernek, ahol a kiszivárgott dokumentumok először megjelentek. A szervernek fiatal férfiak és tinik a tagjai, akik fegyverekről, rasszista mémekről és videójátékokról beszélgettek itt egymással.

Merrick Garland, az Egyesült Államok legfőbb ügyésze elmondta, hogy Teixeirát azzal vádolják, hogy illegálisan osztott meg minősített védelmi információkat. Arról is beszélt, hogy a letartóztatás során semmilyen fennforgás nem történt. A hatóságok szerint néhány hónapja az online csoport egyik felhasználója több száz oldalnyi titkosszolgálati eligazítást töltött fel a chat-csoportba. Az érintett csoport, a Thug Shaker Central tagjai a Timesnak azt mondták: nem volt céljuk, hogy az iratok kikerüljenek a szélesebb nyilvánosság elé, kizárólag maguk közt akarták megtárgyalni az abban foglaltakat.

A kiszivárgott dokumentumok sok kényes információt tartalmaznak, ezért a Pentagon is vizsgálja az ügyet. Szerepel benne például az USA és a NATO arra vonatkozó terve, hogy hogyan készítenék fel Ukrajnát egy Oroszország elleni tavaszi offenzívára. Az amerikai szálon a legfelsőbb katonai körökig érő ügyben néhány dokumentum állítólag vezérkari főnökök jelentéseiből származik. A hírszerzési szivárogtatásról szóló cikkünk itt olvasható.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!