NATO-főtitkár: Finnország kedden a NATO tagjává válik

2023. április 3. – 15:02

Másolás

Vágólapra másolva

Finnország kedden a NATO 31. tagjává válik – közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben hétfőn, a tagállamok külügyminisztereinek másnap kezdődő, kétnapos tanácskozását megelőzően tartott sajtótájékoztatóján.

Az MTI beszámolója szerint Stoltenberg tudatta: a finn lobogót kedd délután vonják fel a szövetség brüsszeli központjánál. A norvég politikus leszögezte: Finnország csatlakozásával a NATO erősebbé válik, és ahogy a csatlakozás révén biztonságosabb hellyé válik Finnország, növekszik a csatlakozásra váró Svédország biztonsági környezete is.

A magyar kormány az eredeti tervek szerint már tavaly ősszel jóváhagyta volna a svédek és a finnek csatlakozási kérelmét, ám ez végül nem történt meg. Aztán változatos magyarázatokkal álltak elő, hogy miért nem szavazták még meg a javaslatokat, február végén pedig felmerült, hogy a Fidesz–KDNP-frakcióban többen nehezményezik, hogy a svédek és a finnek „sértegették” Magyarországot. Emiatt tárgyalódelegációt küldtek a két országba. Ezután úgy tűnt, rendeződött a dolog, végül azonban csak a finnek kérelmét hagyta jóvá az országgyűlés múlt hét hétfőn.

Csütörtök este utolsóként a török parlament is jóváhagyta Finnország csatlakozási kérelmét, így a finnek a szükséges formalitások után akár már csatlakozhatnak a szervezethez.

A svédek csatlakozási kérelmét egyelőre sem Magyarország, sem Törökország nem hagyta jóvá.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!