Légúti fertőzés miatt napokig kórházban marad Ferenc pápa
Korábban tervezett orvosi vizsgálatok céljából szerdán kórházba szállították Ferenc pápát – jelentette be a vatikáni szóvivő. Néhány órával később a Vatikán közölte, hogy a pápa légúti fertőzés miatt napokig kórházban marad. Hozzátették, a katolikus egyházfő nem koronavírusos.
A 86 éves egyházfőt a Vatikántól nem messze lévő Gemelli-klinikára szállították, ahol 2021-ben vastagbélszűkület miatt is műtötték. Ferenc pápa több mint egy éve térdproblémákkal küzd, és bár emiatt többször jelent meg kerekesszékben a nyilvánosság előtt, mind ez idáig nem egyezett bele a műtétbe. Az elutasítást azzal indokolta, hogy szervezete nem reagált jól az altatásra a korábbi műtét idején.
A pápa decemberben elmondta, hogy már előkészítette lemondólevelét arra az esetre, ha egészségügyi okok miatt többé nem lenne képes ellátni feladatait.
A pápa a tervek szerint április 28. és 30. között Budapestre látogat. A hivatalos program szerint a pápa mindhárom nap a fővárosban marad, eszerint április 28-án pénteken a Sándor-palota előtt köszöntik a pápát, aki ezután találkozik Orbán Viktorral és Novák Katalinnal;
- majd a Karmelitában a diplomáciai testülettel;
- 29-én szombaton a pápa a Papp László Sportarénában találkozik a fiatalokkal,
- ugyanezen a napon a Rózsák terén lévő Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomban találkozik a menekültekkel és a szegényekkel;
- látogatásának zárásaként 30-án délelőtt fél 10-kor a Kossuth téren tart majd szentmisét.
Ez Ferenc pápa 41. külföldi apostoli útja. Egészségügyi állapota miatt már röppentek fel pletykák a lemondásáról, azt, hogy ez miért csak pletyka, itt fejtettük ki részletesen: az egyházfő korábbi, így mostani, magyarországi látogatása is azt erősíti, hogy a pápa továbbra is aktív egyházfő.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!