Vámpírszerűen túlhasználjuk mindannyiunk közös kincsét, a tiszta vizet

„Elég víz van az egész bolygón, ha sokkal hatékonyabban kezeljük, mint ahogy azt tettük az elmúlt néhány évtizedben” – mondta Usha Rao Monari, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) főtitkárhelyettese.

Ebben alighanem igaza van, de most még nagyon erősen kiütköznek az aránytalanságok, míg fejletlen országokban néhol minden csepp ivóvízért meg kell küzdeni, addig Európában, és itt Magyarországon is, gond nélkül lehúzunk naponta 15-20 litert a vécén a lehető legnagyobb lelki nyugalommal. Még ott is hajlamos az emberiség pazarlóan és gondatlanul bánni az édesvízzel, ahol nem is áll bőséggel rendelkezésre, sokszor az a vezérelv, hogy csak minél hamarabb vezessük el- vagy le, úgy nem okoz sok problémát. Ez persze alapjaiban rossz megközelítés.

Az ENSZ a március 22-ei víz világnapja előtt jelentett meg egy tanulmányt, amelynek bevezetőjében azt írták, a világ vakon jár a vámpírszerű túlfogyasztás és túlfejlődés veszélyes útján. A környezetszennyezés és a túlfogyasztás szinte mindenütt jellemző, és a klímaváltozás még kedvezőtlenebb helyzetbe hozta az emberiséget, egyre több olyan helyen kell számolni időszakos vízhiánnyal, ahol egyébként a vízbőség a megszokott.

Az ENSZ tanulmány vezető szerzője, Richard Connor a jövőben azon múlik a vízválság nagysága, hogy milyen lépéseket tesz az emberiség.

„Ha nem teszünk semmit, az a szokásos forgatókönyv lesz – a világ lakosságának 40-50 százaléka továbbra sem fér hozzá a higiéniához, és nagyjából 20-25 százaléka a világ lakosságának nem fog hozzáférni a biztonságos vízellátáshoz.”

Mivel a Föld népessége rohamosan növekszik, egyre többen lesznek, akik nem részesülnek ilyen alapszolgáltatásban.

A tanulmány szerint ma legalább kétmilliárd ember iszik olyan vizet naponta, ami fekáliával szennyezett, ez pedig olyan betegségek kockázatát hordozza magában, mint a kolera, a vérhas, a tífusz vagy a gyermekbénulás. A modern ember szennyvízében pedig ott találjuk a gyógyszereket, vegyszereket, peszticideket és a mikroműanyagokat is.

Az édesvíz pótolhatatlan erőforrás, nem véletlenül szeretjük ivóvízkincsként emlegetni, és sokak szerint hamarosan eljön az az idő, amikor a háborúk is a vízért fognak kitörni. A több országon átfolyó folyók vízmegosztási kérdései már most is a napi külpolitikai csatározások részei. Nagy folyamok, mint a Tigris vagy a Nílus alvízi országai kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, de nem kell messzire menni, Magyarország is szokott vitatkozni szomszédaival vízmegosztáson.

„A víz soha nem lehet pazarlás vagy visszaélés tárgya, és nem adhat okot háborúra, hanem meg kell őrizni a magunknak és a jövő nemzedékek javára” – mondta Ferenc pápa a heti általános audienciáján megemlékezve a víz világnapjáról. A pápa azt is megjegyezte, hogy imádkozik az ENSZ vízügyi csúcsának sikerességéért, hogy azok is minél hamarabb hozzáférjenek az ivóvízhez, akik most a hiányától szenvednek.

Pakisztán egyre inkább szárazodik, most is vízhiánytól szenved, és a jövőben ez katasztrofális következményekhez vezet. Az országban még élnek az ősi vízszállítási módszerek is, ez a férfi kecskebőrből varrt tömlőben hordja a vizet állatainak.

India jó részén napi probléma az ivó- vagy öntözővíz biztosítása, ezzel együtt a városokon áthaladó folyók gyakran úgy néznek ki, mintha éppen egy szeméttelepet mostak volna el.

Az indiaiak a Gangeszt is szent folyóként szeretik emlegetni, de az sem mindig elég bővízű. A képen egy farmer a Gangesz egyik kiszáradt mellékágában visszamaradó vizes gödörből próbálja megtölteni a kannáit, hogy megitassa az állatait.

Szenegáli fiatalok egy hagyományos ásott kútból húzzák fel a vizet, míg egy kislány fején viszi haza a vödrét.

Még a kenyai fővárosban, Nairobiban sem általános, hogy van folyóvíz. Egy lepusztult városnegyedben kannákban hordott vizet használnak a mosogatáshoz és a ruhák mosásához is.

A Fülöp-szigeteki fővárosban élő 15 gyerekes Mary Anne Santana családja sem fér hozzá könnyen a vízhez. Mindennap vásárolnia kell egy ötliteres ballonnal, hogy egyáltalán élni tudjanak.

A mexikói Xochimilco városában is a vízhiány az alapállapot, a helyiek szamarak segítségével szállítják a hegyi utakon a vizet. Egy-egy szamár körülbelül 80 liternyit tud magával cipelni, ennyi pedig egy család napi vízszükségletét biztosítja.

Az elmúlt két nyáron Magyarország több települése is megtapasztalhatta, hogy milyen az, amikor a legnagyobb melegben nem jön a vezetékből ivóvíz, és a Velencei-tó rekordalacsony vízszintjei is sokakat elborzaszthattak, és talán arra is ráébreszthettek, hogy a víz nem egy kifogyhatatlan, mindig rendelkezésre álló erőforrás.